Daily Archives: 2016-12-12

Teli zsákkal érkezett a szabadszállási roma Mikulás

dsc_0275

Második alkalommal tartotta meg Mikulás ünnepségét a Szabadszállási Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A nagyszakállú idén sem jött üres kézzel. A szervezet, a megyei és a helyi önkormányzat, illetve a helyi vállalkozók jóvoltából a rendezvényre meghívott gyermekek között mintegy hetven csomagot osztottak

Adventi hangverseny Szabadszálláson

dsc_0471

Immáron tizenhatodik alkalommal adott hangversenyt advent alkalmából a Szász Károly Református Kórus a szabadszállási gyülekezeti teremben. A koncerten a kórus egyebek mellett Sibelius, Placensis, Purcell, Praetorius, Bach, Handel, Rutter műveiből válogatta össze repertoárját. Szólót énekelt Szabó Mária, Máté Dániel és

Kakaó partit tartottak az Alapszolgáltatási Központban

dsc_0370

A hátrányos helyzetű gyermekek számára tartottak „kakaó partit” december 8-án az Alapszolgáltatási Központban. A hagyományos ünnepségen a Család és Gyermekjólléti Szolgálat gondozásában lévők uzsonnát és Mikulás csomagot kaptak. A szervezők köszönetet mondanak a települési önkormányzatnak és a református egyház Jó

Lángolt az istálló – gyorsan érkezett a segítség

Orgoványon tizenhét önkéntes tűzoltó vállalta, hogy a tevékenységi területén a riasztást követően tizenöt percen belül megkezdi a vonulást, így az elsődleges tűzoltói beavatkozás ideje lerövidül, ezzel is javítva a község mentő tűzvédelmét. A mai napon is szükség volt a gyors

D. Nagy Ferencre, a templom építő gondnokra emlékeztünk

dsc_0060

Halálának 5. évfordulóján, hálaadó istentiszteletet és koszorúzást tartott, D. Nagy Ferenc életére és munkásságára emlékezve a szabadszállási temetőben, a fülöpházi és a szabadszállási református gyülekezet, valamint a család és barátok. Azok számára, akik ismerték és szerették „Ferus bácsit”, felejthetetlen az

Hógömbök készültek a közösségi házban

dsc_0189

Advent harmadik hétvégéjén sem maradtak munka nélkül a szabadszállási gyermekek. A közösségi házban megtartott játszóházban hógömbök készültek. A foglalkozást Bognár Renáta vezette.

„Kezeid teremtettek és alkottak engem”

aaa

Értelmei sérült fiatalok munkáiból nyílt kiállítás és jótékonysági vásár december 10-én a Strázsa Tanyán. A közszemlére tett alkotások az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek Országos Szövetség ernyőszervezet egyesületeitől, egyebek mellett Piliscsabáról, Gömörröl, Vésztőről, Nyíregyházáról érkeztek. A tárlat azt hivatott bemutatni