Daily Archives: 2017-10-15

Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

r2

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos és 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 12 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Az 5402-es számú úton közlekedett Jászszentlászló felől Kiskunmajsa felé 2017. október 14-én 10 óra 15 perckor

Elindult a fűtési szezon!

Az elmúlt hetek hűvösebb napjain már sokan fűteni kezdtek, mától (október 15.) pedig hivatalosan is elindult a szezon, vagyis a fűtési rendszer egészen tavaszig gyakorlatilag folyamatosan működik majd. A biztonságos működéshez elengedhetetlen néhány fontos szabály betartása:   A fűtési szezon

A megyeszékhelyen mutatkozott be Szabadszállás

Névtelen-1

Városunk természeti, turisztikai és tárgyi értékeit, hagyományait, tájjellegű termékeit ismerhették meg az érdeklődők október 13-án a „Bács-Kiskun a mi megyénk” című programsorozat keretében Kecskeméten, a megyeháza előtt. A megyei önkormányzat havi rendszerességgel jelentkező sorozatának befejező rendezvényén Kunszentmiklós Járás hat települése,