Monthly Archives: szeptember 2019

Újmise a 90 éves templomunk búcsúján

katolikus

Ebben az évben a búcsú alkalmával, október 6-án, templomunk fennállásának 90. évfordulóján nagy örömünkre újmisét is ünneplünk. 10 órakor a szentmisét Jurinka Szilveszter Osb, szabadszállási származású pannonhalmi bencés atya fogja bemutatni. A kenyérszentelést, a termények és a gyermekek megáldását is

Faddikorr-Kiskunhalasi FC–Szabadszállási SE 3–3 (1–0)

SE

Megyei I. 8. forduló 2019.09.28. 16 óra, Kiskunhalas Bundzsák Dezső Városi Sportközpont (Városi Sportpálya) Vezette: Polyák Attila Péter (Tóth, Lichtenberger)  Kiskunhalas: Borka – Nagy, Nna Naa, Amariutei, Csupity, Torma, Nagy Attila Zs., Brindza (Fenyvesi 74.), Gillich, László (Miskei László Á.

Tovább őrizzük hagyományainkat

DSC_0352

Szüreti felvonulás, főző, süteménysütő és madárijesztő verseny, este tűzzsonglőr bemutató és nagyzenekari koncertek voltak műsoron a szabadszállási Szent Mihály napon szeptember 28-án, a vásártéren. A programot a város önkormányzata a Szabadszállás Jövőjéért Egyesülettel és az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesülettel közösen

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kozma Sándor, Szabadszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka életének 84. évében elhunyt. Kozma Sándor 1936. március 24-én született Szabadszálláson. 1955-ben lépett be a helyi tűzoltó egyesületbe, ahol aktívan részt vett a káresetek felszámolásában. Szabadszállás Nagyközség Tanácsa,

Hogy ne legyen baj

xDSC_0453

Szeptember 25-ei klubdélután alkalmából Kristóf András tűzoltó parancsnok látogatott el az Alapszolgáltatási Központba. Előadásából az érdeklődők megtudhatták, hogyan csökkenthetik a háztartási tűzesetek kialakulásának veszélyét, biztonságosabbá téve nemcsak konyhájukat, vagy fűtőtestjeiket, de egész lakásukat. Ha mégis megtörténik a baj, nehéz higgadtan

Átadták a tankerület első okostantermét

DSC_0487

A Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában avatták fel a Kiskőrösi Tankerület első okostantermét szeptember 26-án. A több mint négymillió forintos beruházás felét a Kiskőrösi Tankerületi Központ, a másik felét pedig Szabadszállás Város Önkormányzata állta. Beszédet mondott Vanyurné Lázár Erzsébet az

Szüreti felvonulás és koncertek a Szent Mihály napon

szent mihaly elias_RGB_jav

Szabadszállás Város Önkormányzata, Szabadszállás Jövőjéért Egyesület és az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület közös szervezésében idén szeptember 28-án rendezik a Szent Mihály napi forgatagot a vásártéren. A program 13 órakor szüreti felvonulással veszi kezdetét a főtéren. A felvonulók 15:45-re érkeznek meg

Lelkészi csendesnap a református gyülekezetben

DSC_0969

Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkészi csendesnapját tartotta szeptember 23-án a szabadszállási gyülekezetben. Ezen az eseményen részt vett Bán Béla, az egyházmegye esperese, Édes Árpád, lelkipásztor, az egyházmegye lelkészi főjegyzője valamint Dr. Svébisné Juhász Márta, egyházmegye világi főjegyzője. Az alkalom Úrvacsorás istentisztelettel

Ünnepi szentmise a logisztikus katonák védőszentje tiszteletére

IMG_3906

A HM Tábori Lelkész Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség és az MH Logisztikai Központ által közösen rendezett ünnepi szentmisére került sor 2019. szeptember 20-án Budapesten a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya plébánia templomban. Az ünnepi szentmise megtartása több évre tekint vissza. Az első

Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése Szabadszálláson

családsegítő

A Magyar Állam és az Európai Unió pályázati támogatásával Szabadszálláson megépült a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat új, 115 m2-es hasznos alapterületű épülete, továbbá sor került az épület rendeltetésszerű használatához szükséges eszközök, valamint a szociális alapszolgáltatások igénybe vevőinek elérését megkönnyítő közlekedési

Rejtvényfejtők versenyeztek Szabadszálláson

70528907_2510701238990228_652664007689240576_n

A bajnokság szabadszállási fordulóján a Zöld Ász Étteremben idén 127 fő mérte össze tudását 4 kategóriában 2019.09.21-én. A rendezvényt Dr. Báldy Zoltán Polgármester Úr nyitotta meg és köszöntötte a vendégeket. Ezután Kasparek Éva, a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) elnöke, ismertette

Esti csoport indul szenior táncból

Októbertől már esti csoport is indul szenior örömtáncból a József Attila Közösségi Házban. Az első alkalomra 2019. október 2. szerda 17:30 órai kezdettel kerül sor.