Monthly Archives: január 2021

Kézilabda lázban Szabadszállás

144001102_118013403533144_6104730782641034198_o

A TRD SPORT KLUB szervezésében az első edzésekkel elindult a kézilabda a településen, így a helyi iskolából a fiúk és leányok sportolhatnak, versenyezhetnek majd. Ennek kapcsán adott interjút Tóth Robert Dávid, a klub elnöke és vezetőedzője. Milyen céllal indítottátok el

Ingyenes képzéssel segítik a hátrányos helyzetben élőket

DSC_7815 (2)

Már zajlanak azok a felzárkóztató képzések, amelyek több mint száz fő részvételével indultak el, a cél pedig piacképes végzettségek megszerzésével segíteni a hátrányos helyzetben élőket. A „Komplex programok Szabadszálláson a társadalmi együttműködés erősítéséért” TOP – 5.2.1-15-BK1-2016-00003 számú pályázatnak köszönhetően Szabadszállás

A hétvégén elrajtol a bajnokság

DSC_8815

A téli szünet után, a hétvégén a 13. forduló mérkőzésével rajtol a labdarúgó Megyei I. osztály aktuális évadja. A Szabadszállási SE a Bácsalmást fogadja, a mérkőzést a járványhelyzetre vonatkozó szabályozás miatt zárt kapuk mögött rendezik. Pandur László, szakmai igazgatóval beszélgetek

Kérdezze a Polgármestert!

Szabadszallas

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy minden hónapban közérdeklődésre számot tartó kérdéseket tehetnek fel írásban, e-mailben és facebookon Darabos József polgármester úrnak. A kérdéseket írásban a titkarsag@szabadszallas.hu e-mail címre, vagy a polgármesteri hivatal portáján adhatják le, illetve elküldhetik messenger üzenetben

A doni áttörés tragédiájának emléknapján

DSC_8769

2021. január 12. délutánján a Honvéd Nyugdíjas Klub egy közel nyolcvan esztendővel ezelőtti tragédia áldozataira emlékezett a II. világháborús emlékműnél. Hetvennyolc esztendővel ezelőtt, a szovjet haderőnek 1943. január 12-én, az Uriv és Sztorozsevoje által határolt Don-szegletben indított támadása, az azt

Felhívás üzemvezető,-termelésirányító munkakör betöltésére

tész

A szabadszállási székhelyű Róna Ker-Tész Kft. logisztikai központjába Üzemvezető,-termelésirányító munkakörre felvételt hirdet. Az üzemben gyökérfélék csomagolása történik, a termelés egész évben folyamatos. Cégünk elismert szakmai háttérrel működő, folyamatosan fejlesztő társaság. A munkakör betöltéséhez elvárásunk: szakirányú főiskolai vagy egyetemi végzettség, több

Tájékoztatás a Tájház kerítésének felújításáról

DSC_7709

A támogatásoknak és Szűcs Sándornak köszönhetően megvalósulhatott a tájház kerítésének felújítása. Az anyagi keret még lehetőséget biztosít belső kiskapu készítésére, amely a megmaradt anyagból készül majd. A láthatóan kimaradt rész a frontvonalon tervek szerint nem kerül felújításra, mert a ház

Pályázati felhívás családsegítő munkatárs munkakör betöltésére

Szabadszallas

Alapszolgáltatási Központ        a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Alapszolgáltatási Központ Család-és gyermekjóléti szolgálat Családsegítő munkatárs munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony       Foglalkoztatás jellege: Teljes

Pályázati felhívás adminisztrátor munkakör betöltésére

Szabadszallas

Alapszolgáltatási Központ – Szabadszállás a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Alapszolgáltatási Központ Adminisztrátor munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony              Foglalkoztatás jellege: Részmunkaidő, heti

Több száz adag meleg ételt szállítottak házhoz

DSC_8653 (2)

Idén is összefogtak a vállalkozók, és a Polgármesteri Hivatallal közösen jótékonysági ételosztást szerveztek Szabadszálláson. Önkéntes segítők, vállalkozók és a szabadszállási Tűzoltóság tagjainak segítségével több száz adag lencsegulyást főztek és szállítottak házhoz az év utolsó napján Szabadszálláson. A járványügyi helyzet miatt