A hímzés öröme

E címmel nyílt kiállítás ma (szeptember 13-án) a József Attila Közösségi Házban a helyi Alapszolgáltatási Központ ellátottjainak és dolgozóinak munkáiból. A tárlatot Szabó Zsolt, az intézmény igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe.

E csodálatos kiállítás mögött nagyon sok munka és áldozat van. Egyrészt kötödést, szeretetet, értéket és nem utolsó sorban örömöt érzek mikor ezekre az alkotásokra nézek.

Kötödést. Kötödést az ősökhöz. Mindnyájunknak vannak emlékei a múltból. Mindnyájan emlékszünk szülőkre, nagyszülőkre akiket hol hímezni láttunk, hol pedig csak annyit, hogy milyen féltő szeretettel készítették, gondozták, tárolták és használták a hímzett terítőket, párnákat, szőtteseket – hangsúlyozta Szabó Zsolt.

Eszembe jut szeretet nagymamám Kolozsvárott. A nagy polgári lakásban a sok szép hímzett párnák és terítők, amelyek között a legnagyobb természetességgel nőttünk fel. Életünk részei voltak és remélem gyermekeink és unokáink is meg fogják őrizni.

Eszembe jutottak szüleim, akiknek Nagyváradon a beton tömb rengetegben volt gondjuk arra, hogy egy szobát berendezzenek az akkori székely népművészet remekeivel, ahol a négy faragott szék és asztal mellett, nemcsak a terítők, de még a csillár is egy faragott mestermű volt.

Éreztem a szeretetet, amellyel, ők ezekkel az értékekkel berendezték a szobát. Hiszem és vallom, hogy nemcsak idő, türelem, jó szem kell ezeknek a hímzéseknek az elkészítéséhez, hanem szeretet.

Most érzem az örömet, amely áradt a mi gondozottaink és dolgozóink részéről, amikor meghallották, hogy kiállítjuk ezeket a szép és változatos sok áldozatot kívánó alkotásokat. Nem olyan könnyű kiállni és megmutatni azt, amit készítettünk, mert ehhez bátorság kell. Kívánom mindenkinek, hogy élje át az örömet és a szeretet, amellyel készültek ezek az alkotások és lássuk meg az  értéket benne. Szent örökségünk ez, amit tőlünk senki el nem vehet – emelte ki az intézményvezető.

A kiállítók névsora: T. Kovács Lajosné, Szomor Lászlóné, Tarjányi Jánosné, Rozsnyai Pálné, Herpai Kálmánné, Farkas Ferencné, Kovács Imréné, Aczél Jánosné, Bányai Jánosné, Kovács Zsuzsanna, Mondokné Cseh-Szakáll Brigitta, Kárpáti Albertné, Farkas Ferencné, Horváth Lászlóné, Nagy Károlyné, Tarjányi Andrásné, Sztupákné Pásztori Anna Mária, Jegyes Sándorné, Czégány Tiborné, Kovács Lajosné, Török Ferenc Béla, Pipoly Lászlóné.

 

About Post Author