A levadászott pillanat, avagy „50 év 50 fotó”

Az ember eredendő jellemzője, hogy nyomot kíván hagyni maga után. Ez lehet önös cél és lehet szolgálat, a közösség szolgálata. Ez utóbbi körben van helye a fényírónak, a fotográfusnak.

Az egyes eseményeknél, természeti jelenségeknél, földtani képződményeknél „tülekedő”, fotóapparáttal felszerelkezett ember tulajdonképpen egy már rég letűnt világ zsákmányvadászának mai megjelenítője. Igaz nem a testet kívánja táplálni a prédával, hanem a testben lévő szellemet.

Az idővadász a pillanatot ejti el, s mint jó törzsi harcos a közösség érdekében cserkészi be a témavadat, a köz épülésére és gyönyörűségére dermeszti élvezhető fénymezővé a mások számára szürke fényárny-világot.

A fénnyel játszó egybe teszi a közelt és a távolt, avagy épp kiemeli egyiket a másikból, megmutatja a világ olyan oldalát, látványát, amely nem az átlagember, hanem egy madár-, egy békaperspektíváé vagy egy kisgyerek-nézőpontjáé.

Nemcsak egyszerű fénymásolatot tár elénk, hanem saját egyéniségén keresztül értékeli és alakítja motívumát. Ehhez adja önmagát, a rögzítő technika szolgáltatta lehetőségeket, a pillanat megragadását. Ettől lesz több, mint egyszerű kopírozás az eredmény, ettől lesz műalkotás, értékhordozó a munkája produktuma.

Ily’ hatással bír Kiséri-Nagy Ferenc fotóriporter munkássága is. Az ezt bemutató vándorkiállítás 2017. február 21-én indult útjára. Egy rövid előkészület szülte a most – a József Attila Közösségi Házban – megtekinthető tárlatot, sajátos performanszt: mindössze ötven esztendő kellett hozzá.

Fél évszázad, majdnem két emberöltő, ami van, akinek megélni is sok, nemhogy ezalatt mások életét, a minket körbevevő világ lényeit, dolgait is megörökíteni. Kiséri-Nagy Ferenc nemcsak megélte, de munkásságával a megörökítést is „elkövette”.

Tizenéves korában vette első fényképezőgépét – saját ócskavasgyűjtésből eredő keresetéből – egy Pajtás gépet. Innen tévedt a fényvadászat ösvényére és jutott el a tudatosan művelt fényképész, fotóriporter szakmába. Húszas éveitől kezdve több lap külsős munkatársaként jelentek meg fotói: a Magyar Ifjúságnál, a Pajtás, Esti Hírlapnál és a Néphadseregnél. A sorkatonai szolgálatot követően a Zrínyi Kiadó Néphadsereg című lapjánál kezdett el dolgozni. Pályája során az Igaz Szó, a Pont, a Célpont, a Magyar Honvéd, az Ármádia, a Hungarian Defence Mirror és még számtalan kiadvány és könyv elkészítésében vett részt, működött közre. Számos hazai és nemzetközi pályázaton indult, sok helyről és sok elismerést, díjat kapott. 2007-től nyugdíjas.

Az ötvenesztendei fotográfusi munka eredménye az a válogatás, amely – a több ezer felvételből kiemelve – bepillantást enged a Magyar Néphadsereg, majd Magyar Honvédség és a honvédséghez kötődő társadalmi szervezetek életébe.

A kiállított anyag többszörösen is értékes. Nemcsak azért mert felölel fél évszázadot, hanem mert ezzel egy mára már szinte eltűnt, egyre kevesebbek tiszta emlékezetében élő világ pillanatait mutatja be.

Helyszínei nagyrészt már más célt szolgálnak. Eltűntek, szerepet váltottak a (Rétság, Baja, Nagyatád, Jászberény, Ercsi, Eger, Rezi és sok más egykori katonatelepülés környéki) helyőrségi gyakorlóterek, megszűnt számos alakulat, elvesztette katonaváros jellegét számos település, múltba tűntek az építőalakulatok, kihaltak a laktanyák. Mindezek hírének fenntartása a kiállított fotóművészi életmű és az egyes, honvédséghez kötődő egyesületek hagyományőrzési és hagyományápolási munkájának feladata és eredménye.

Az életmű-kiállítás megnyitó már a megérkezést követő kávézásnál, a fényképekhez kapcsolódó sztorizással elkezdődött, majd a tizenegy órás harangszó után, Horváth Balázs – a kiállítás Szabadszállásra szervezője – felvezetőjét követően Esküdt Lajos ny. ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége elnökhelyettese „hivatalosan” is megtette azt.

A képek készítője, Kiséri-Nagy Ferenc röviden megismertette hallgatóságával életútját, a kiállítás létrejöttének történetét. A kiállított anyagról elmondta, elkészültéhez annak idején nemcsak egyszerűen meg kellett nyomni a „ПУСК” gombot a fényképezőgépen. Ahhoz, hogy a képbe élet költözzön, meg kellett tapasztalni az első saját levelet megírni tudó katona zokogó betűvetését, az ajándékot átadó, köszöntőjébe belezavarodó katona szégyensírását, a vadul vízbehajtó harcjármű-vezető fogdafenyítés után írt fényképkérő levelét, a lövegszáron élősúlyként ülő katonák lövés utáni röptét, a hidásztiszt avató-vízfröccs permetét, a gyakorlótéren a „szerelvényt igazíts” sajátos értelmezését, a néhai köztársasági elnök „Na, most én fotózok!” feszültségoldó vidámságát. Neki ez sikerült.

Köszönjük a kiállítási anyagot kezelő MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a József Attila Közösségi Ház segítségét.

Ajánljuk minden, a katonaélettel elkötelezett figyelmébe az életmű-kiállítást, mint ahogy jó szívvel ajánljuk mindazon volt katonatelepülésnek is, amelyek utalásként megjelennek a képeken.

A kiállítás 2017. november 03-18. között tekinthető meg.

Horváth Balázs István