A magyar népzene megunhatatlan

margitka

A magyar népzene a teremtő közösség számára maga a megtartó erő. Ezt az erőt hordozza magában immáron negyven esztendeje a Kovács Imréné Margitka néni vezette szabadszállási Kiskun Népdalkör és a Vadrózsák Citerazenekar.

 
A közösségi ház legrégebben működő csoportját nem csak otthonában, de az országban is nagyon sokan ismerik. Mondhatni azt is, hogy nem teljes egy városi rendezvény, vagy népzenei fesztivál a Kiskun Népdalkör és a Vadrózsák Citerazenekar fellépése nélkül. A hagyományőrző csoport színvonalas munkáját dicséri a számtalan elismerés, arany és ezüstminősítés.

A zene már születésemtől a véremben volt, de igazán később jegyeztem el magam vele Kálmán Lajos népzenekutató-pedagógus hatására. A férjem nem nagyon örült, hogy a szabadidőm jórészét énekléssel töltöm, de a nagytekintélyű tanár úrnak ő sem tudott nemet mondani.
Kálmán tanár úr volt a karnagyunk. A helyi rendezvények mellett versenyeken is részt vettünk. Néhány év múlva rám maradt az együttes vezetése.
Citerázni Kecskeméten tanultam meg Tuka Zsigmondtól és Birinyi Józseftől.
Az elején azt gondoltam, soha nem fogok megtanulni citerázni. Az én fejőasszony kezem valahogy nem akarta végrehajtani a finom mozdulatokat. Itthon a férjem dorgált. – Nem tudsz te csak cincogni – mondogatta. Az erős akarat és a kitartás azonban meghozta gyümölcsét.
A szakkörvezetői tanfolyam elvégzése után alapítottam meg a Vadrózsák Citerazenekart, amely aztán összefonódott a Kiskun Népdalkörrel – mesélt a kezdetekről Margitka néni, városunk díszpolgára.

Minden föllépésre örömmel vállalkoztunk és alkalomhoz illő dalokat énekeltünk. Az alföldi, valamint a Petőfihez kötődő dalok különösen kedvesek voltak számunkra. Az első „Aranyminősítésünket” a Kerekegyházán megrendezett versenyen kaptuk, melynek értékét növelte, hogy a zsűri elnöke Alföldi Borus István volt.

Immáron negyven éve dolgozom azon, hogy a magyar népzene ne menjen ki a „divatból”. Mondhatni, hogy életcélul tűztem ki a népi hagyományok ápolását, megőrzését. A közös éneklés elfeledteti a bút, a bánatot. Sok szép dalt tanultunk meg, ezek néha sorra vesszük. Az éneklést szinte nem lehet abbahagyni, főleg, hogy közben újabbak jutnak eszünkbe.

A népzene mindnyájunkban ott lakozik, csak tudni kell előcsalogatni. Nagy élmény felfedezni, majd a közösséggel megosztani egy majdnem elfeledett népdalt, és ha látom az arcokon az örömet, már tudom, megérte a fáradságot – mondja Margitka néni, majd bele kezd egy Kálmán Lajos által gyűjtött kun népdalba.

Fújja a szél a nyárfa levelet.
Azt gondolom, az is engöm nevet,
A fűszál is felállott ellenem,
Bújdosóvá tészen a szerelem.

A magyar népzene megunhatatlan. Lehet, hogy időnként csökkenni látszik a népszerűsége, de ez csak átmenti állapot. Sajnos mi épp ezt az időszakot éljük. Taglétszámuk csökken, a fiatalok nem éreznek indíttatást a csoporthoz történő csatlakozásra. Ettől függetlenül töretlen a lelkesedésünk. Jelenleg húsz taggal működik a Kiskun Népdalkör és a Vadrózsák Citerazenekar. Az idén először a kultúra napi rendezvényen léptünk színpadra. A legnagyobb feladat viszont a Szabadszállási Napok lesznek, hisz ebben az évben ünnepli várossá nyilvánításának huszadik évfordulóját településünk – tette hozzá Margitka néni.

Gulyás Sándor