Az Eucharisztia és a szentmise ünneplése, az elsőáldozás

Ech_kez

A szentmise az Eucharisztia, azaz a kenyérben jelenlévő Krisztus ünneplése, hálaadás Jézus keresztáldozatáért és föltámadásáért, vagyis a megváltásért. A szentmise így Jézus kereszthalálának és föltámadásának emlékezete és megjelenítése, melyben újra és újra a húsvét jelenik meg. Minden szentmisében a megváltás kegyelmét kapjuk, ami végtelen értékű, nem ecsak gy-egy emberért szóló, hanem sokakért, az egész világ üdvösségéért.

Az Apostolok Cselekedete beszámol róla, hogy a hét első napján, az első keresztények vasárnap házaknál törték meg a kenyeret, úgy, ahogy Jézus az apostolokra hagyta: felolvasták és magyarázták az ószövetségi Szentírás egy-egy részletét, majd megbánták nyíltan Isten és a közösség ellen elkövetett bűneiket, és magukhoz vették Jézus Krisztus Testét és Vérét.

Az Eucharisztia vétele egyesülés Krisztussal és az ő titokzatos testével, az egyházzal. A szentáldozás segít a jóra való törekvésben, segít megszabadulni a bűntől, a rossz szokásainktól, a betegségektől, erőt ad a kísértésekben és a betegségekben, és erőt ad a másik ember elfogadására, az egységre, hiszen „egy kenyérből és egy kehelyből részesülünk.”

Az első szentáldozás gyermekek részére

Plébániánkon az első szentáldozást általában az általános iskola 3. osztályának végén, májusban szoktuk kiszolgáltatni. Ehhez két év folyamatos hitoktatás és a szülőkkel való rendszeres részvétel a vasárnapi szentmiséken szükséges, és megelőzi az első szentgyónás. Fontos, hogy a gyerekeket a szülők és a család – jó példával és támogatással – folytonosan segítse a készületben és a keresztény életben való növekedésben. Templomunkban 2016. Május 15.-én (Vasárnap) szentmise keretében lesz a gyermekek elsőáldozása.

 

 

 

 

About Post Author