Bölcsődei fejlesztések Bács-Kiskun megyében

KECEL VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SAJTÓKÖZLEMÉNY

TOP-1.4.1-16-BK1 – A FOGLALKOZTATÁS ÉS AZ ÉLETMINŐSÉG JAVÍTÁSA CSALÁDBARÁT, MUNKÁBA ÁLLÁST SEGÍTŐ INTÉZMÉNYEK, KÖZSZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSÉVEL

PROJEKTINDÍTÁS 2018. / május / 23.

2018. május 2-ával megkezdődött Kecel Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei „Bölcsődei fejlesztések Bács-Kiskun megyében” című, 39 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatású projektjének megvalósítása.

A programot 10 helyi önkormányzat, 1 nemzetiségi önkormányzat, 3 önkormányzati társulás, 1 közhasznú egyesület és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő nonprofit szervezet valósítja meg a 0-3 éves gyermekek bölcsődei ellátásának és az ennek keretében nyújtott szolgáltatások minőségének javítása érdekében.

A konzorcium vezetője: Kecel Város Önkormányzata.

A konzorciumban részt vevő további szervezetek: – Bátmonostor Községi Önkormányzat – Bugac és Bugacpusztaháza Intézményfenntartó Társulás – Dunavecse Város Önkormányzata – Gara Községi Önkormányzat – Hajósi Német Nemzetiségi Önkormányzat – Jakabszállás Község Önkormányzata – Jánoshalma Városi Önkormányzat – Jászszentlászló-Móricgát Község Önkormányzatok Társulása – Kiskunhalas Város Önkormányzata – Tisza menti Köznevelési és Gyermekjóléti Társulás – Orgovány Nagyközség Önkormányzata – Soltvadkert Város Önkormányzata – Szabadszállás Város Önkormányzata – Apraja Falva Közhasznú Egyesület – Tiszakécske Város Önkormányzata – Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft.

A projektet megvalósító konzorcium célul tűzte ki a kisgyermekes családok munkaerőpiacra történő visszajutását oly módon, hogy a bölcsődéiket kellemes, hangulatos és jövőbe tekintő légkörré kívánják alakítani, úgy, hogy ezáltal még több szülő a gyermekét jó szívvel a bölcsőde intézményébe írassa. Ez elősegíti a szülők munkavállalását, hiszen mindkét szülő nyugodtabban vállal úgy munkát, sokkal koncentráltabban tud saját munkavégzésére összpontosítani, ha tisztában van azzal, hogy gyermeke egészségére, igényeire a lehető legalaposabb módon odafigyel a nevelőtestület. A vidéki települések vonzerejét is növeli a bölcsődei ellátáshoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minőségének fejlesztése.

További információk résztvevő partnerek honlapjain érhetők el.

Képtalálat a következőre: „széchenyi 2020”

About Post Author