Bortúra és városnézés Szekszárdon

69601650_2451845631767108_5434635678287659008_n 69870358_2451848058433532_6079641828007608320_n 69878795_2451847935100211_131543870340071424_n 69914403_2451849841766687_7342079625658368000_n

Az előrejelzésnek megfelelően borús, hűs, őszi időre ébredtünk szeptember 7-én, de optimisták voltunk (voltam), hiszen az általam (eddig) használt yowindow egyértelműen jelezte, hogy a nap első felében, 13 óráig eső mentes, jó idő várható az úti célul választott Szekszárdi-dombságban is.

Nagyobb szállítóeszköz nem lévén két kisebb autóbusszal, közel negyvenen indultunk reggel Szabadszállásról, hogy délelőtt az egyik csoport idegenvezető segítségével a város nevezetességeivel ismerkedjen, a másik pedig egy kellemes túrát teljesítsen a szőlős-erdős dombok között.

Szekszárdra érve a szemerkélni kezdő eső ellenére bizakodtunk, hogy ennyit a meteorológusok is tévedhetnek, de a nap végére bebizonyosodott, hogy ennyit azért még ők sem gyakran, hiszen éppen fordítva történt minden. 13 óráig esett (időnként szakadt) az eső, majd 13 órától kellemes, helyenként napsütéses idő várta a csapatot.

A városnéző csoport előbb autóbusszal felment a kilátóhoz, ahol az idegenvezető röviden ismertette a város történetét, bemutatta fontosabb létesítményeit, majd a Vármegyeházára látogattak. A Pollack Mihály tervei alapján épült klasszicista épület belső udvarán az 1061-ben I. Béla által alapított bencés apátság romjai találhatóak. A 2011-ben felújított Vármegyeházán XIX. századi tudástár mellett a csoport idegenvezetéssel megtekintette az  állandó kiállításokat.

A városnézést követően a mézeskalács múzeumban a tulajdonos vezetésével ismerhették meg a múzeum történetét és a mézeskalács készítés fortélyait.

A túrázók a változatosan esős körülmények között a túra nehézségét adó első kilométerek leküzdése után a Bati-kilátóból gyönyörködhettek a Bartina szépségében, majd a különböző szurdikokban (az agyagos talajban a víz által kimosott, helyenként több méter széles és mély, de járható ösvény) a fő figyelmet a felázó agyagtól mély, szappanosan csúszóssá váló talajon a biztonságos gyaloglásra fordították a figyelmet. A néhány közepesre sikeredett piruett és az elfogadható leszúrt rittberger mellett azért akadt néhány “perecelés” is, de összességében nagyon jó hangulatban és lelkesen érkezett meg a csapat a Győgyei Birtok pincéjéhez. A célt eltéveszteni sem lett volna könnyű, hiszen a völgy bejáratától már érezni lehetett a bográcsokban készülő finom marhapörkölt illatát, amivel a volt mentős (hamarosan nyugdíjas és reméljük klubtag) Horváth Sanyi és testvére várta a csoportokat (itt találkozott a városnéző és a túrázó csoport).

A házigazda Győgyei Csaba “helyi” snapsszal (szabadszállási barack) kínálta a vendégeket, majd a magyar szokásoktól eltérően szinte csendben (mindenki az ebéddel, annak méltatásával és a repeta lehetőségével volt elfoglalva) fogyasztottuk el a Győgyei család által készített és feltálalt bőséges és finom ebédet.

Az ebédet követően házigazdánk a pince fölötti szőlős-gyümölcsösbe invitált bennünket,  ahol az elénk táruló völgy és pincesor panorámájában gyönyörködve hallgathattuk meg a birtok és a vállalkozás történetét, elért eredményeit, ismerhettük meg célkitűzéseit, miközben a “hegy levét” is megkóstolhattuk. Ezt követően Csaba lehetőséget biztosított “hozzáértő közönségének”, hogy megismerjük pincéjében az előző években díjakat nyert borait, főként a vállalkozás zászlóshajójának tekintett “KERECSENT”. Méltán büszkén adott tájékoztatást arról, hogy az elmúlt években a termelés minőségébe és a termékek promóciójába fektetett jelentős energia meghozta, meghozza gyümölcsét és jelenleg a borai iránti kereslet meghaladja az előállított termékek mennyiségét.

Gratulálva a Birtok eredményeihez, megköszönve a házigazdák szívélyes vendéglátását, elköszöntünk a Győgyei családtól (“megnyugtattuk” Őket, hogy 2020-ban is eljövünk) és egy minden tekintetben gyönyörű és emlékekben gazdag napot magunk mögött hagyva indultunk vissza Szabadszállásra.