Családi nap a reformátusoknál

Családi napot tartott a szabadszállási református egyházközség május 22-én vasárnap. Az istentisztelet után a családok a parókia udvarán folytatták az összejövetelt.

Varga István tanár úr a gyerekeknek sorversenyt  rendezett, ahol kisebb csapatok ügyeskedhettek egymás ellen. Ezután Szűcs Attila mentős a gyerekeknek az elsősegélynyújtás, újraélesztés technikáját mutatta be, kipróbálhatták az újraélesztést próbababán és a szakszerű sebkötözést játszva tanulhatták meg a gyerekek egymáson kipróbálva. A gyerekek programjai után a Szász Károly Református Kórus adott egy rövid, vidám koncertet. A kórus szolgálata után ízletes paprikás krumpli  ebéd és rétes várta a híveket. Az ebéd elfogyasztása után pedig a Zacc együttes koncertje szórakoztatta a közönséget. A délután baráti beszélgetésekkel folytatódott.

Süveges-Holczmann Andrea

About Post Author