Csipkecsodák a közösségi házban

Az izsáki Gellér Blanka alkotásaiból nyílt kiállítás október 7-én a József Attila Közösségi Házban. A tizenkilenc éves alkotó első kiállítását Cserjés Sándorné nyitotta meg, a jelenlévőket Kiss József plébános köszöntötte.

Blankát és családját tíz éve a katolikus egyházközség majálisán ismerte meg. Blanka ezek után rendszeres résztvevője volt a katolikus táboroknak, ahol korán megmutatkozott rátermettsége, kreativitása.  A kecskeméti angolkisasszonyok gimnáziumban Bedőné Manó Éva csipkeverő keze alatt sajátíthatta el a szakma fortélyait.

Blanka egy éve önállóan dolgozik. Célja a régi kézműves hagyomány felélesztése, megújítása, hogy a következő nemzedék is megismerkedhessen a csipkekészítéssel.

Blanka több pályázaton is részt vett. Békéscsabán subrikálással hímzett kötény vert csipke széllel mutatkozott be. Sydneyben, 2014-ben megrendezett Oidfa Nemzetközi Csipkekongresszusra az „Egy boros címke” című munkájára a magasan kiemelkedő tehetségű ifjú csipkeverő elismerést kapott. Tavaly Ljubljanában fiatal párt ábrázoló munkájával mutatkozott be. Jelenleg gőzerővel készül a jövő évi Oidfa Nemzetközi Csipkekongresszusra, ahol a téma ezúttal a föld és víz lesz – mutatta be az alkotót Cserjés Sándorné.

A megnyitón Kémenes Nóra Anikó és Gellér Alíz zenés műsorát hallgathatták meg a vendégek. Az érdeklődők, az alkotó jóvoltából megismerkedhettek a csipkekészítés folyamatával is egy bemutató keretében. A tárlat október 20-ig látogatható az intézmény nyitva tartási idejében.