Dr. Mihályi László emlékére

Búcsúzás Dr Mihályi Lászlótól 1

Elbúcsúztunk Dr. Mihályi Lászlótól

2018. július 17-én a katolikus templomban vettünk búcsút testvérünktől, és 20-án, a budapesti Szent Gellért templom urnatemetőjében felesége és legidősebb lánya mellé helyeztük végső nyugalomra Dr. Mihályi Lászlót.

Szomorú, de reményteljes szívvel emlékeztünk és búcsúztunk. Távolabbról indulva: búcsúztunk a főorvos úrtól, akit sokan ezzel a megszólítással illettek – méltán kiérdemelt szakmai rangján. Búcsúztunk a doktor úrtól, a háziorvostól, kicsik és nagyok doktor bácsijától, akit kedves, együtt érző embernek ismertünk.

Meghatározó egyénisége volt ő Szabadszállásnak. Nemcsak szakmailag, hanem a polgári és a vallási közéletben is. Sok elismerő díj és kitüntető cím birtokosa volt, Szabadszállás díszpolgárává is avatta őt, de ezt a címet sem emlegette. Fontos volt neki és örült az elismerésnek, de mindennél fontosabb volt számára, hogy emberként állja meg a helyét a sok évtized alatt. Segítőkész, tapintatos és türelmes ember volt. Ezek már közelebbi jelzők. Őszinte és egyenes.

Néhány hét híján húsz éve ismertem őt és családját. Mindig tisztelettel voltunk egymás iránt. Műveltsége, barátságossága otthonosságot adott. De beszélgetni is könnyű és jóleső volt vele, mert mindig nyíltan megmondta, amit gondolt. Nem értett mindenkivel egyet, de mindig becsülte a másikat. Az embertárs iránti tisztelet jellemezte. De jellemezte őt a felelős szeretet az egyházközségért, a településért, a nemzetért és az egész emberiségért. Mindig foglalkoztatták ezek a kérdések is. Még utolsó napjaiban is, teljes szellemi frissességében beszélgettünk ezekről a témákról is.

Még közelebbről: boldog és teljes életet élt. Amióta annak idején legelőször meglátta azt a tüzes, talpraesett tizenhét éves kislányt ott, a kecskeméti kórház folyosóján, azóta tudta, mi az: szerelemmel, egész szívvel, odaadással és boldogsággal szeretni egy életen át. Férj volt és szerető apa, majd szerető nagyapa és dédapa, aki családjának mindig felelős vezetője volt. Nemcsak az anyagi szempontokra, hanem a lelki oldalra: hitre, emberségre, becsületre is teljes figyelemmel adott példát. Félárva gyermekként elhatározta, hogy nagy családja lesz. Megélte a családi élet minden örömét, sok aggodalmát, és a gyászban a legmélyebb fájdalmakat is. Nagy vágyunk teljes életet élni… ebben azonban nagyon sok minden benne van. A boldogság nem abban áll, hogy mindig könnyű az életünk és vidámság van, hanem sokkal inkább abban, hogy „a helyemen vagyok és teszem a jót még akkor is, ha nehéz”.

Ritka esemény manapság, hogy valakitől templomban búcsúzunk. Indokolja ezt a különleges helyzet: Dr. Mihályi László több mint 50 éve közösségünk hűséges tagja, aki hitét minden időben nyíltan vállalta. A legnehezebb korszakban is ott ült a szentmisén az egész család. Hiteles ember, jó orvos, elismert sebész főorvos volt. Talán ezért sem érte bántódás a vallása miatt. Betegei közül többen okkal hálásak gyors és pontos diagnózisai miatt. Szakmai tudását kedvességgel és együttérzéssel gyakorolta. Mindannyian jó szándékú, igaz embernek ismertük.

Gyorsan távozott közülünk. Sokunknak fáj a hiánya. Már nem kérhetjük a tanácsait, nem beszélgethetünk vele, és nem fog többé felolvasni a templomban, amit mindig szívesen tett, még az utolsó vasárnapon is. Mégis el kell őt engednünk. Különösen mert tudjuk, hogy mennyire várta már a haza hívó isteni szót. Feleségének elvesztése nagyon megtörte. Legkisebb lányának tragikusan váratlan halála pedig olyan csapást jelentett számára, amit nem lehetett feldolgozni.

Még nem érezzük át teljesen a veszteséget. És nem tudjuk, hogy mit nyert ő. De hisszük, hogy célba érkezett, már találkozott a szeretteivel, és együtt imádkoznak értünk.

Több szálból szőtte egybe a gondviselő Isten Laci bácsi távozását. Olyan eseményekből, amelyek külön-külön lehet, hogy nem lettek volna végzetesek. Talán azért, hogy ne kelljen senkiben lelki terhet hagyni maga után. Nagy segítség, ha hittel el tudjuk fogadni azt a nyersnek tűnő gondolatot, amit Wass Albert ír: Az emberek nem akkor halnak meg, ha ez vagy az történik, hanem akkor történik valami, ha elérkezett az idő, és meg kell haljanak.

Mert minden Isten kezében van.

Kiss József

plébános