Egy felejthetetlen iskolai hét Schönenberg-Kübelbergben

Iskolánk májusban fogadta a német testvérváros 18 diákját és tanáraikat. Felejthetetlen 5 napot tölthettünk el velük, és a nyár folyamán is fennmaradó barátságokat kötöttünk. Az internet segítségével szinte napi kapcsolatban maradtunk a csoport nagy részével. Közösen vártuk és számoltuk vissza a napokat a viszontlátás időpontjáig.
Indulás: Szeptember 14-én reggel ¾ 6-ra kellett mennünk a fagyizó elé, ahol Laci bácsi már várt minket a busszal. Mindenki sorban bepakolta a táskáit, majd búcsút vettünk a szülőktől, testvérektől és elindultunk Németország felé. Az út vidáman telt, de sajnos 17 óra hosszúra sikerült, mert kerülőkkel kellett mennünk a határzárak miatt. Éjjel 11-re értünk oda a schönenberg-kübelbergi iskolához, ahol a buszról mindenki lökdösődve szállt le, majd egymás nyakába ugrottunk. Innen mindenkit elvittek abba a városba, ahol a vendégfogadó család lakott.
1. nap: Reggel 9-re kellett menni mindenkinek az iskola elé, onnan indultunk Kuselbe sínbiciklizni. Mikor odaértünk már nagyon vártuk, hogy elindulhassunk a 4 személyes biciklikkel a 40km hosszú útra. Joachim tanár úr elmondott néhány fontos tudnivalót a sínbicikli használatáról, majd elindultunk. Útközben nagyon sok kis falun haladtunk át. Az út során sorompók akadályozták az utunkat, amiket az erősebb fiúk emeltek fel, míg mi áthaladtunk. Ebédelni az út felénél álltunk meg, ahol a német cserediákok szülei hoztak nekünk enni. Az eddigi utunk elég esős volt, de amíg ettünk, szépen elállt. Kisütött a Nap, ezért tovább is indultunk. Az út közben persze nem maradhattak ki a kisebb-nagyobb ütközések, és az egymáshoz átugrálás. Nagyon jó volt a hangulat. Az út háromnegyedénél egy kis falunál álltunk meg, ahol volt lehetőségünk fagyizni vagy forró teát inni, majd a csoporttal elindultunk a régi építésű házakat megnézni. Nagyon szépen néztek ki, fa berakással voltak díszítve. Ezután a maradék 10km-t napsütésben és vidáman tekertük le. A végállomásnál már várt ránk a busz, és elvitt minket az iskola elé, ahova mindenkiért jöttek a csereszülők.
2. nap: Reggel 8-ra kellett mennünk az iskola elé, ahol sajnos már esett az eső. Mikor mindenki odaért, elindultunk a neunkircheni állatkertbe. A tanár úr feladatlapokat osztott ki a 4 fős csapatoknak, amiket ki kellett töltenünk az állatkerti séta közben. A délelőtt folyamán fóka és sólyom bemutatót láttunk, ahol madarakat foghattunk a kezünkbe. Páran észrevettünk egy hintapadot, és ott húzódtunk meg az eső elől. Egy idő után már sokan lettünk, nem tudtunk leülni, ezért átsétáltunk az elefántházba, ahol már mindenkinek jutott hely. Itt jót beszélgettünk és játszottunk. Egyszer csak Sebastian – az egyik német fiú – kétségbeesve lépett be, hogy négy társunk eltűnt és azonnal menjünk segíteni, megkeresni. Kiderült, hogy a többiek csak bújócskáztak, de erről elfelejtettek szólni Sebastiannak.
Ezzel úgy eltelt az idő, hogy már indultunk vissza a testvérvárosba, ahol a tűzoltóságra mentünk. A polgármester tartott nekünk beszédet, majd a tűzoltóparancsnok körbevezetett minket az épületben. Mikor vége lett a programnak, a szülők jöttek értünk, és hazavittek minket.
3. nap: Reggel sajnos megint esett az eső. Ezen a napon Trierbe, egy közeli történelmi városba látogattunk el. Legelőször az Amfiteátrumba néztük meg, ahol régen gladiátor harcok folytak. Az alagsorba is lementünk, ahol régen az állatokat és az embereket tartották a párbaj előtt. A nézőközönség helyeire is felmentünk, ahonnan szép kilátásunk volt az egész építményre. Ezután a császári fürdőt néztük meg, ahol alagutakban tudtunk menni a félhomályban. Nagyon jól szórakoztunk, ahogy ijesztgettük egymást. Miután kijátszottuk magunkat, a Konstantin-bazilikába mentünk be, ahol orgonajátékot hallgattunk. Mikor vége lett, a Szent Péter dómot néztük meg, ami nagyon szép volt. Miután mindenki kijött, 4-6 fős csapatokban indultunk el a sétáló utcákban ebédelni és vásárolni. Mi a Mc Donald’s-ban ettünk, ahol egy magyar fiú szolgált ki minket, és beszélgettünk vele, majd elindultunk vásárolni. Sok szép dolgot láttunk, és sok tehetséges embert, akik saját kezűleg készített ajándékokat árultak. A vásárlás után a Porta Nigra nevezetű épületnél találkoztunk, amibe be is mentünk, és megcsodálhattuk felülről a várost, majd elindultunk haza. Az iskola elé már mindenkiért jöttek és vittek haza minket. Mi otthon a cserediákjainkkal elmentünk sétálni egy kilátóhoz, ahonnan nagyon szép volt a kilátás a dombos vidékre és a kisebb városokra.
4. nap: Az utolsó reggel a fogadó diákok iskolájába mentünk. A tanár úr vezetésével bemehettünk a konyhába, a műhelybe, a tornatermekbe, az informatikaterembe, a könyvtárba és a zeneterembe. Mindenhol mondott pár mondatot, amit mi persze nem értettünk teljesen. Ezért Jonathan, aki félig magyar, mellesleg soltvadkerti nagyszülőkkel büszkélkedhet, fordított nekünk. A zeneteremben kaptunk hangszereket, és a tanár úr segítségével zenéltünk. Ezután megnéztünk egy dráma előadást a saját dráma termükben. Mikor már mindent megnéztünk az épületben, mindenki lement a focipályára, és együtt fociztunk. A szünetekben a német diákokkal is barátkoztunk. Mikor már meguntuk a focizást, leültünk a pályán német és magyar gyerekek együtt, és beszélgettünk egymással. Nagyon jól éreztük itt is magunkat. Délben mindenkit hazavittek, és szabad délutánt kaptunk. Mi a cserediákjainkkal megint elmentünk ahhoz a kilátóhoz. Mikor visszaértünk, gyorsan bepakoltunk a bőröndünkbe, és indulhattunk vissza az iskolába az esti búcsú grill partira. Mikor odaértünk, már kezdődött a sírás. Elkészültek az utolsó közös képek, lementek az utolsó közös focimeccsek. Vacsora után a záróbeszéd következett. Itt már szinte mindenki sírt. A beszéd után mindenki elbúcsúzott mindenkitől. A fiúk se bírták ki sírás nélkül. Nagyon nehéz volt a búcsú. Hamarosan elindultunk a buszhoz, itt még mindenki utoljára elköszönt mindenkitől, majd felszálltunk a buszra, és elindultunk haza. Nagyon szomorúak voltunk, de még mindig reménykedünk, hogy valami csoda folytán valamikor együtt lesz a csapat. Éjszaka a buszon nehezen aludtunk. Mindig cserélgettük a helyeinket, hogy mindenkinek jó legyen. Miután már világosodott, nem tudtunk aludni, ezért beszélgettünk az elmúlt hétről, az élményeinkről és az új barátainkról. Délelőtt 11-kor értünk haza, de akkor már nem lökdöstük le egymást a buszról annyira, mint mikor a cserediákok vártak ránk. Jó volt látni újra a családtagokat, de ha lehetne, már holnap visszamennénk!
Ilyen volt a mi szuper hetünk Németországban!
UI: Nagyon szépen köszönjük Laci bácsinak és Ica néninek, hogy levezették nekünk ezt a sok km-t, és elviseltek minket. Eszter néninek és Ildikó néninek is köszönjük, hogy elviseltek minket ennyi időn keresztül.
Iskolánk vezetősége köszönetét fejezi ki német testvérvárosunknak, a Szabadszállás Jövőjéért Egyesületnek és a magyar cserediákok szüleinek, hogy támogatásukkal segítették kiutazásunkat.

Fejszés Réka 7.a. osztályos tanuló