Egy gyermek, egy facsemete

Facsemetéket ültettek el október 6-án a „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” program keretében a szülők és a gyermekek Szabadszálláson.

A faültetési akciót 2009. októberében hirdette meg a Gemenc Zrt. a települési önkormányzatok számára. A kezdeményezés lényege, hogy a felnövekvő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjön a fákhoz, erdőhöz, ezáltal természeti környezetük védelméhez.

Szabadszállás önkormányzata 2011-ben csatlakozott az országos akcióhoz a helyi Nőszirmok Klub javaslatára. Az első esztendőben a víztoronynál, a másodikban a KRESZ parknál, a régi játszótérnél, 2014-ben a vásártér szomszédságában, két éve pedig a régi sportpálya mellett ültettek facsemetéket a családok közreműködésével.

Tavaly ötvenkilenc, idén ötvenegy szabadszállási gyermek született, ennek okán száztíz facsemetével gyarapodik városunk. A fácskák egy részét október 6-án ültették el, míg a többit október 13-án ültetik el a foci pálya mellett.

About Post Author