Egy rövid élet hagyatéka háromnegyed évszázad után utolsó útjára indul ….

vitéz Tóth Imre

Egy kedves invitálásnak eleget téve látogattunk el péntek délután (július 06.) hármasban (Fábián Krisztiánnal és Farkas Zoltánnal) néhai Tóth Sándor, Szabadszállás „örökös helytörténésze” otthonába lányához, Bőczén Lászlóné, Tóth Juliannához.

A meghívás oka „egyszerű”, kegyeletes és megtisztelő: befogadná-e megőrzésre a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény egy hősi halott katona hagyatékát?

A hagyaték néhai Tóth Imre zászlós (post mortem tartalékos hadnagy) megmaradt, testvéröccse által megőrzött emlékanyag.

Julianna, a felkérő – mivel nem itt él – még nem látta a gyűjteményi anyagot, csak hallomásból ismeri azt és a hozzá párosuló hagyományőrzési és ápolási munkát. Ez különösen megtisztelővé tette a bizalmat, a kérést.

Közösen néztük át a dobozba összerendezett anyagot: a bizonyítványokat, a családnak, a jó barátnak írt, valamint a kapott leveleket, továbbá a könyveket melyekben hírt adtak róla, a gyászjelentést és részvétnyilvánításokat. Megannyi kordokumentumot, személyes vallomást.

Az iratok, okmányok egyszer már rendezésre kerültek: 2008-ban egy kis kiadványban foglalta össze testvérbátyja alig 21 esztendős életének és szűk háromévnyi katonai szolgálatának eseményeit Tóth Sanyi bácsi. Volt szerencsém személyesen is beszélgetnünk erről, és érezni lehetett (nemcsak a füzetben olvasni) azt a szeretetet és hiányérzetet, ami, az akkora eltelt hatvanhat esztendő alatt sem halványult, és ami betöltetlen űrként viseltetett a szerző lelkében.

A feladat nem lesz egyszerű. Katalogizálni kell az anyagot és megismerni, majd megtalálva annak kulcselemeit, megismertetni az utókorral és méltó módon közszemlére tenni. Egy gyűjtemény számára kívánni sem lehet hálásabb és megtisztelőbb kihívást, mint amilyet egy ilyen felkérés jelenthet. Köszönjük!

Horváth Balázs István