Eredményes évet tudhat maga mögött az értéktár bizottság

Soron következő ülést tartotta december 13-án a szabadszállási Települési Értéktár Bizottság. Bányai János elnök az idei évben elvégzett munkáról és a jövői évi tervekről tájékoztatta a tagságot.

A települési értéktár bizottság elnöke elmondta, a megalakulás óta eltelt hat hónap nem fukarkodott tennivalókban. A bizottság tevőlegesen hozzájárult az Országos Könyvtári Napok helyi programjaihoz a Petőfi Sándor Általános Iskolában megtartott helyismereti vetélkedő megszervezésével. Közreműködött a II. Tóth Sándor emléknap programjában.

A helyi értékek megóvásával és megismertetésével kapcsolatban elvégezte Tóth Sándor hagyatékának átvételét és leltározását. Digitalizálta Fábián Sándor A Kunság kezdete Magyarországon című kéziratát, amely a városi könyvtárban került kiállításra. Kezdeményezte Tóth Sándor Dunai árvizek Szabadszálláson, illetve Az 1848/49-es szabadságharc és Szabadszállás című könyveinek újbóli árusítását. A könyvtár állományába vetette Tóth Zsigmond Szabadszállás monográfiája című 1927-es doktori értekezésének kéziratát. Felvilágosítást adott az ELTE doktori iskolájának hallgatója részére kutatási témájához a szabadszállási zsidó emlékekkel kapcsolatban.

A jövő évi tervekkel kapcsolatban Bányai János beszámolt arról, hogy bizottságuk együttműködési megállapodást szándékozik kötni a József Attila Emlékhely Bizottsággal. Az elnök a legfontosabb feladatként jelölte meg a településen található értékek számbavételét és publikálását.

Fábián Krisztián, a bizottság tagja javasolta, hogy a településen található értékek publikálása város online oldalán, illetve a helyi újságban valósuljon meg.

Farkas József az értékmentéssel kapcsolatosan a Tóth Sándor hagyatékában lévő, illetve az általa készített fotóanyag archiválását és rendszerezését szorgalmazta.

Bányai János elnök a Helytörténeti Gyűjtemény zsúfoltságának csökkentése érdekében kezdeményezte, az anyagok egy része kerüljön át a jelenleg üresen álló volt gyógyszertár helyiségeibe.

About Post Author