„Erzsébet táborok” a szabadszállási iskola szervezésében

Az „ ERZSÉBET TÁBOROK” Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, melynek megvalósításáért az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felel. .A  központi költségvetési támogatásból megvalósuló napközis,  illetve „ottalvós” táborok a napi négyszeri étkezést és a programokon való részvételt jelképes (500 Ft. /hét) összegért biztosítják a gyermeknek.

Iskolánk vezetősége és nevelőtestülete immár harmadik alkalommal élt a pályázási lehetőséggel, melynek köszönhetően a nyári szünetben közel 180 diákunk részesülhetett a táborok nyújtotta élményekben.

Négy csoport július első hetében, két csoport pedig augusztusban táborozott. Egy felsős csoport pedig „ ottalvós”táborban,   Zánkán élvezhette a nyár örömeit.

Pedagógusaink örömmel szervezték a gyerekek programjait, a vezetőség pedig a logisztikai háttér biztosításáért felelt.  Tanulóink többek között a kunadacsi horgásztónál, az Ádám tanyán, a Vadkerti tónál, a kecskeméti élményfürdőben, a Sövény tanyán, és a Dörmögő háznál jártak. A felsősök igazán maradandót is alkottak: az iskolaudvart ölelő falfelületeket dekorációs falfestéssel tették barátságosabbá.

A  gyermekekért többletmunkát vállaló nevelőtestületet köszönet illeti!

Köszönet jár még a helyi vállalkozóknak rugalmas, odaadó együttműködésükért! Köszönet az Áipli Busz Kft-nek, Szalontai Bálintnak, Puskás Lászlónak az utaztatások lebonyolításáért. Köszönet a Zöld Ász Vendéglőnek (Szabó Imre) és Szívós Lászlónak a finom étkekért. Köszönet az anyagbeszerzésben nyújtott segítségért Csomák Lászlónak, Varga Lászlónak, Bajusz Gábornak. Köszönet a Közösségi Háznak ( Önkormányzatnak?) a Dörmögő háznál lévő helyszín biztosításáért.

Jövőre, veletek, ugyanitt!!

 Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Igazgatósága