Folytatódik a katolikus templom felújítása

DSC_0500 DSC_0499

Évek óta munkálkodunk a templomunk felújításán. Az elmúlt időszakban új villanyhálózatot, a padlózat köves részének cseréjét és a festés-mázolási munkákat sikerült megvalósítani. Az anyagi hátteret kisebb részben a gyűjtések biztosították, igen jelentős részüket pedig jó szándékú, áldozatos felajánlások, melyeket ez úton is köszönünk. Isten áldja meg mindazokat, akik gondolnak és tesznek is a közösségért.

Egy nagy álmunk megvalósításába kezdtünk tavaly ősszel: a templom külső felújításába. Ez olyan mértékű feladat, amit saját erőből soha nem tudtunk volna megvalósítani. Az önkormányzattól érkezett hír a pályázati lehetőségről. A református közösség is támogatott bennünket. A templomunk egy építészetileg ritka épület, de „szépítendő” állapota miatt már nem büszkesége településünknek. Holczmann Mihály gondnok úr nagy gyakorlattal rendelkezik pályázati ügyekben a református gyülekezet épületeinek felújítása kapcsán, és nagylelkűen felajánlotta, hogy segít nekünk is. Így el tudtuk kezdeni az előkészületeket. A mérnöki munkát a budapesti KIMA STUDIO Építészeti és Mérnöki Iroda Kft. végezte baráti segítségként. A kivitelezésre Aszódi Imrét sikerült megnyernünk, aki már 5 éve foglalkozik a felújítási terveinkkel.

A munka építési része is elindult. Ennek keretében a következők a tervezett munkák: a fa részek és vakolat kijavítása, a lábazaton és a falon 2 m magasságig vakolatcsere, valamint az utcai részek nemes vakolattal történő színezése. A pályázat nem futja a teljes külső felújítást, ezért csak az utcai részeken tudjuk ezt elvégezni. De folytatjuk a gyűjtést, és reméljük, hogy érkeznek adományok, amiből esetleg ez is megvalósulhat.

További terveinkben szerepel a belsőt illetően a hajópadló cseréje, vizes blokk és egy közösségi terem kialakítása.

Az adományok gyűjtését is célozta az április 14-i húsvéti bálunk. Baráti hangulatban, vidáman töltöttük el együtt az estét, annak ellenére, hogy a tavaszi időszak már nem a bálok ideje. E rendezvény kapcsán adott támogatást köszönjük. Támogattak minket: Bajusz és Fiai Üzletház, Besei Miklósné, Boczka János és családja, Boros Zsigmondné, Csaplár Károly, Csaplárné Füredi Ágnes, Cserjés Sándorné, Csík Divatáru Mindáné Csík Erzsébet, Csőke József és családja, Csörgő Sándor és családja, Danics Sándor, Darabos József és Czégány Judit, Desztics Gábor, Dr. Csányi János, Dr. Báldy Zoltán, Dr. Móri Antal, Dr. Szűcs Imre, Éden Trend, Farkas Ferencné, Fehérnemű Üzlet Kiss Imréné, Finta Imréné, Gáspár Jánosné, Gazda Bolt, Gellér Blanka, Gellér József és családja, Győgyei Birtok, Herpai Kálmánné, Holczmann Mihály, id. Tatár Lászlóné, Ihos Lászlóné, Karakas Sándorné, Kiskunsági COOP Zrt. 70. ABC, Kiss Mihály, Kovács Imréné, Liptákné Panna, Mária Légió Imacsoport, Máté Sándor, Máté Sándorné, Mónus Lászlóné, Német Csaba, Ország János és családja, Petrás Szilárd, Puskás Imre, Reál üzlet, Róna Szövetkezet, Sarkadi József, Strázsa Tanya, Szabadszállási ÁMK Tóth Erzsébet Óvoda és Bölcsőde, Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola, Szívós László, SZP Kiskun Kft. Szabó Péter és családja, T. Kovács Lajosné, Tatár László és családja, Tünde Virágüzlet, Vadászi Zoltán, Vér László, Vér Sándor, Vermes László, Virág Imre László és családja, Zrínyi Tojás Kft., Zöld Ász Étterem, Sanzon együttes és mindazok, akik részt vettek a vacsorán.

Kiss József

plébános