Határtalanul – Erdélyben

hatartalanul_logo

Ebben a tanévben is nyertes pályázattal a hátunk mögött (HAT-18-01-1097) indultunk útnak Szabadszállás, Fülöpszállás és Páhi diákjaival együtt Székelyföld felé 2019. május 7-én hajnalban. Senki kedvét nem vette el a mintegy 640 km legyőzésétől, hogy utunkat szakadó esőben kezdtük meg, és sajnos a folytatásban sem lett sokkal jobb idő vidám csapatunkra.

Fáradtan, kimerülten értünk az esti órákban Farkaslakára, ahol a szállásunk volt, s ahol minden nap gondoskodtak rólunk: tartalmas reggelivel, útra való csomaggal és meleg vacsorával.

A pályázat kiírása szerint ebben a tanévben az erdélyi sóvidék kincseivel ismerkedtünk meg, programjaink jelentős része is ehhez fűződött. Így aztán volt szerencsénk a második napon Parajdon járni, ahol a sóbánya egészségmegőrző szerepét a 110 méter mélyben kialakított, asztmásoknak, allergiásoknak megépített „tündérkert” valósítja meg: játszóterek, oltárhely, ugrálóvár…-egyszóval minden a gyerekek gyógyulásáról szól odalenn. Az itt eltöltött óra után utunkat Szováta felé vettük, ahol a sóban gazdag, s ettől nagyon különleges vizű Medve-tavat jártuk körbe. Hallottunk a tó egészségmegőrző szerepéről, az ottani víz különleges összetételéről, amelynek nagyon fontos eleme a só. A sétát ismét buszozás követte, Korond felé indultunk. Itt  megcsodálhattuk a helyiek híres kirakodó – vásárát , majd a szakmáját mára szinte egyedül művelő sóvágó mesterrel találkoztunk. Élmény volt látni azt, ahogyan a hatalmas sótömbök az ember hozzáértő keze alatt egyre apróbb és apróbb darabokra hullottak  szét. A szállásra vezető út előtt még megkóstolhattuk a gyógyhatásáról híres savanyú-vizet, egy forrás-kútnál. A nap végén igazán jól esett a táj jellegzetes ízesítésű csorbalevese, s legalább ennyire esett jól az esti pihenés is!

Csütörtök reggelén végre szó szerint ránk sütött az erdélyi napfény is!  És ha már szállásunk Farkaslakán volt, illő módon kerestük fel a kis település nagy írójának, Tamási Áronnak sírját. Itt főhajtás mellett koszorúval tisztelegtünk a magyar irodalom egyik legendás alkotójának munkássága előtt.  Majd utunkat folytatva Székelyudvarhelyre érkeztünk, amely város lakosságának 96%-a  még mindig magyar anyanyelvű, mindenki érti a magyar szót, s örömmel beszéli is. Gyerekeinkkel együtt itt tapasztalhattuk meg, mennyire nagyszerű élmény otthonról haza menni…. Az időközben egyre erősödő napfényben sétáltuk körbe nagy magyarjaink emlékparkját, a város virágokkal tarkított főterét. Sétánkat kézműves fagyizóban zártuk, ahol különleges ízekkel is találkoztunk. Szejkefürdő volt a következő megálló, Orbán Balázs sírjához 18 székelykapun át vezet az út: kellemes séta volt ez verőfényben a domboldalon! Orbán Balázsról megtudtuk, hogy az 1848-as forradalom után bejárta a székelység minden apró települését, összegyűjtötte hagyományaikat, s mindezt a gazdag anyagot enciklopédiákban tette közkinccsé. Máig egyetlen nagy összefoglalása ez Erdély kincseinek.

Miután az emlékparkban ebédeltünk, következett a nagy kihívás: 12km-es gyaloglás a Jézus Szíve-szoborhoz, amely Gordon tetőn, egy domb csúcsán látható. Vízzel és sok-sok akarattal felruházva indultunk útnak: négy órás menetelésünk örök emlék marad! Igazán közösség-formáló, tanulságos délután volt ez! A várva-várt vacsorát követően vette kezdetét a táncházi program, amelyre mi már itthon, jó előre tánccal is készültünk: kiskunsági néptáncot vittünk vendéglátóink nagy örömére. És persze a székelység gazdag tánckultúráját, lépéseit, népi játékait kaptuk cserébe. Nevetéssel, mókával, no és persze kicsit nehézkes tánclépések tanulása után ,tartalmas napot zárva tértünk nyugovóra.

A hazaút napjának reggele sajnos ismét szemerkélő esőt, hideg időt hozott ránk. Mégis emelkedett hangulatban álltunk meg Petőfi Sándor szobránál Fejéregyházán. A hely arról híres, hogy nagy költőnket itt látták élve utoljára. Itt is főhajtással és emlék-koszorú elhelyezésével fejeztük ki tiszteletünket. Utunkat Segesvár felé vettük, ahol a középkori vár zegzugos utcáit jártuk be, megcsodálva az Óratornyot és a 102 fokból álló diáklépcsőt.

Innen hosszú utazás vette kezdetét: hazafelé indult buszunk a székelyek világából. Déva váránál álltunk meg, ahol a meredek hegyoldalon araszoló libegővel feljutottunk Kőmíves Kelemen híre-hírhedt várához. Ismét rácsodálkoztunk a kilátás gyönyörűségére, amelyet a várat körbe ölelő Retyezát-hegység nyújt.

És még egy város várt ránk: Arad. A tizenhárom vértanú emléke és szobra mellett megálltunk, koszorúnkat hálás szívvel helyeztük el az emlékmű talapzatán.

A határ átlépése, hazaérkezésünk ideje bizony későre nyúlt. Mégis úgy gondoljuk, hogy a fáradság kipihenhető, az emlék  pedig örök lesz erről a tartalmas négy napról!

És hogy ebben részünk lehetett, jöjjenek most a köszönet sorai! Mindenek előtt a szülőknek, akik feltételek nélkül bízták ránk gyermekeiket, sőt ajándékaikkal elküldték hálájukat Farkaslakára, s minden napra jutott gyermekeinknek „boldogsághormon” is tőlük!

 Köszönettel tartozunk Jánosi Erzsébet igazgató-helyettesnek, aki a pályázat beadója és koordinátora volt.

Szabadszállási vállalkozások ajándékait vittük a székelyföldi diákoknak: a TÉSZ vezetőségének, a csokigyár vezetésének, a Győgyei Borászatnak és Pusztai Andrea írónak jár ezért köszönet.

Kényelmes, biztonságos utazásunkért az ATLASZ-BUSZ kft-nek járnak a hálás szavak. Programjainkat és hihetetlenül nagy tudással rendelkező idegenvezetőnket a Csillagösvény utazási iroda adta, melyért szintén köszönet jár.

Végül, de nem utolsó sorban köszönet jár mindhárom  település pedagógusának, hogy kitartó munkájával  támogatta ennek a tartalmas, élménydús programnak a megvalósulását!

Képek a programról az alábbi linken tekinthetők meg:

http://petofialtisk.sulinet.hu/galeria/hatartalanul_2019/#

Fülöp Eszter

Kishalmi Istvánné

Szépné Horváth Katalin

a szabadszállási csoport kísérői