Illegális szemétlerakókat szüntettek meg

DSC_9230 DSC_9232 DSC_9233 DSC_9256 DSC_9258

Kétszáz köbméter hulladékot szállítottak el a hét folyamán a „Tisztítsuk meg az Országot” projekt keretében Szabadszállásról. A Belügyminisztérium által kiírt pályázat célja az illegális szemétlerakók felszámolása volt. Február utolsó hetében a GAMESZ munkatársai és a közmunkaprogramban foglalkoztatottak több helyszínt is megtisztítottak, az összegyűjtött hulladékot pedig a DTKH Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szállította el. Az ötmillió forintos támogatással megvalósult programnak köszönhetően, jelentős mértékben csökkent a város területén meglévő illegális hulladéklerakók száma.

Köszönjük a Tisztelt Lakosság önzetlen hozzáállását és részvételét a projekthez kapcsolódóan. Traktor pótkocsival Hunyadi László, konténerek szállításában Jaksa Mihály és csapata segített. Külön köszönjük segítő együttműködésüket, hozzáállásukat és aktív részvételüket a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak és az Alsóér part lakóinak. Köszönjük a GAMESZ dolgozóinak munkáját, akik Szakács János irányításával aktívan részt vettek az illegális hulladéklerakatok megszüntetésében.

(Fotók: Fábián Krisztián)

About Post Author