Ismét szép eredménnyel végeztek a Bács-Kiskun megyei tűzoltók a XI. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn

Az augusztus 28-30. között Veszprém megyében tartotta meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a XI. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőt, ahol összesen kétszáz tűzoltó vett részt. Az országos megmérettetésen, a Kiskőrösön megtartott megyei elődöntőn legjobban teljesítő csapataink, valamint a szakmai szövetség által delegált további három önkormányzati tűzoltóság képviselhette megyénket. Így a kiskunhalasi, a tiszakécskei, a szabadszállási és a lajosmizsei tűzoltók mutatták meg mit tudnak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jól helyt álltak és eredményesek voltak tűzoltóink.

 

A nem hivatásos kategóriában 11 csapat állt rajthoz, ahol Tiszakécske Önkormányzati Tűzoltóság országos harmadik helyezést érte el. A korábbi évekhez hasonlóan nem csak megyénk legjobb nem hivatásos csapata lett, hanem az országban a második legjobb önkormányzati tűzoltósága!

Nem hivatásos egyéniben Betéri Gábor (Tiszakécske ÖTP) harmadik helyezést ért el az irányító kategóriában, Simmer Péter (Lajosmizse ÖTP) szintén harmadik, Sóti Gusztáv (Tiszakécske ÖTP) ötödik és Kristóf Gábor (Szabadszállás ÖTP) hatodik helyezést ért el a beosztotti kategóriában. Gépjárművezetői kategóriában Ragó László (Tiszakécske ÖTP) ötödik, Simmer János (Lajosmizse ÖTP) hetedik helyezést ért el.

A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok közül Magyarország 20 legjobb csapata bizonyíthatta be rátermettségét, hogy kit illet meg a legjobbak közti első helyezés a 2017-es évben. A kategóriában Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó parancsnokság tűzoltói színvonalas teljesítményükkel és precízségükkel kiérdemelték a legszakszerűbb csapatnak járó különdíjat. Összetettben az ötödik helyezést érték el!

Hivatásos egyéniben Taskovics Sándor tű. főhadnagy (Kiskunhalasi HTP) tizenhatodik helyezést ért el az irányító kategóriában, Csapi Tamás tű. törzsőrmester (Kiskunhalasi HTP) ötödik helyezést ért el a beosztotti kategóriában. Gépjárművezetői kategóriában Hegyi Imre tű. főtörzsőrmester (Kiskunhalasi HTP) tizenkettedik helyezést ért el.

A verseny szervezői mindent megtettek annak érdekében, hogy a legjobbak is megizzadjanak a feladatok végrehajtása közben. A versenybírók komoly kihívást jelentő szakmai versenyszámokkal mérték le a tűzoltók rátermettségét és gyakorlati tudását.

Az eredményhirdetés elöljárója Erdélyi Krisztián tű. ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese volt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Takács Szabolcs, Veszprém megyei és Kovács Ernő Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott (megyei védelmi bizottság elnöke), Dányi Béla tű. dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány. Takács Szabolcs kormánymegbízott az eredményhirdetésen örömét fejezte ki, hogy Veszprém megye adhatott otthont az országos döntőnek, egyben hangsúlyozta, példás együttműködés van a megyében a rendvédelmi szervek között.

A díjak átadását követően a versenyt az országos katasztrófavédelmi főigazgató-helyettes zárta. Erdélyi Krisztián tű. ezredes hangsúlyozta: aki bajban van, annak gyors és professzionális segítségre van szüksége, a szakmai versenyek pedig hozzájárulnak a magas színvonalú tudás megszerzéséhez. Az ezredes hozzátette, az ilyen megmérettetések alkalmat adnak arra, hogy a kollégák egymástól is tanuljanak, felfrissítsék a korábban megszerzett ismereteket és gyakorolják a különböző fogásokat. A főigazgató-helyettes végezetül azt kérte a versenyzőktől, megszerzett tudásukat, az évek során felhalmozott tapasztalatokat feltétlenül adják át a következő tűzoltónemzedéknek.

Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes megyei igazgató a helyszínen gratulált a megyét képviselő tűzoltóknak az eredményes versenyzéshez!

A verseny menete:

A megmérettetés első napján, Csopakon az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltók versenyével vette kezdetét, ahol a nem hivatásos csapatok gyakorlati feladat végrehajtásával mérték össze erejüket a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. területén. A feltételezés szerint egy kétemeletes épület egyik második emeleti helyiségében keletkezett tűz, egy ember el is tűnt, ráadásul a „konyhában” egy gázpalack is volt, ami szintén nehezítette a versenyzők dolgát. Ez idő alatt az egyéni irányítói, beosztotti, gépjárművezetői kategóriában induló hivatásos tűzoltók elméleti tudásukat tették próbára, nekik különböző szakmai, illetve KRESZ-kérdésekre kellett válaszolniuk.

A verseny második napján a hivatásos csapatok amellett, hogy szintén megoldották a lakástüzes esetet, a Balatonkenesétől Fűzfőgyártelepig húzódó 7213-as úton kaptak újabb gyakorlati feladatokat. Itt két állomás is várta a versenyzőket. Az egyik helyszínen a motorfűrész-kezelési ismeretekre volt a legnagyobb szükség, hiszen egy favágási feladattal találták szembe magukat a versenyzők, ahol pontos, precíz vágást vártak tőlük, a pályabírók ugyanis csak az előírásos méretű korongokat vették figyelembe az értékelésnél. Ugyanezen az útszakaszon egy másik helyszín és egy újabb műszaki mentés is várta az egységeket, itt egy olyan közlekedési balesetnél kellett beavatkozni, ahol egy kereszteződésben egy személykocsi és egy veszélyes anyagot szállító teherautó rohant egymásba. A rajoknak az alapos felderítés után egy gerincsérült kimentéséről, valamint a forgalmi akadály megszüntetéséről is gondoskodniuk kellett, és mert közben ketyegett az óra, fontos volt a gyors visszamálházás is. A verseny negyedik – a gyakorlati feladatok közül az utolsó – állomásán, Balatonalmádiban a gépjárművezetők mutatták meg, mit tudnak, a sofőrök egy vezetéstechnikai pályán mérték össze ügyességüket. Nem volt kicsi a tét, minden apró tévesztést hibaponttal büntetett az éles szemű zsűri. Amíg a hivatásosok a feltételezett káreseteket számolták fel, az önkéntes, az önkormányzati és a létesítményi tűzoltók sem unatkoztak, ők ekkor töltötték ki Csopakon a teszteket.

A verseny zárónapjának délelőttjén szintén Csopakon zajlottak az egyéni versenyszámok. Az indulóknak védőfelszerelésben és légzőkészülék használata mellett le kellett küzdeniük egy labirintust, majd belülről egy életnagyságú fabábut kellett felvinniük a fémépítmény tetejére. Onnan egy létrán lejutva sugarat szereltek, amellyel célba lőttek. Amint megtelt a tartály, jöhetett a következő feladat, amikor egy póznát kellett gyorsdarabolóval a meghatározott ponton elvágniuk, utána roncsvágás következett, egy kimustrált autót kellett itt-ott elvágniuk.

Bács-Kiskun megyéből indult csapataink:

Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
Irányító: Taskovics Sándor tű. főhadnagy
Gépjárművezető: Hegyi Imre tű. főtörzsőrmester
Beosztottak: Csapi Tamás tű. törzsőrmester, Csernák Zsolt tű. főtörzsőrmester,
Pándi Sándor tű. főtörzsőrmester, Lencse Attila tű. főtörzszászlós

Lajosmizse Önkormányzati Tűzoltóság
Irányító: Dobos Tamás
Gépjárművezető: Simmer János Lajos
Beosztottak: Simmer Péter, Takács Béla

Szabadszállás Önkormányzati Tűzoltóság
Irányító: Kristóf András
Gépjárművezető: Látos Róbert
Beosztottak: Czégány Tibor, Kristóf Gábor

Tiszakécske Önkormányzati Tűzoltóság
Irányító: Betéri Gábor
Gépjárművezető: Ragó László
Beosztottak: Rácz Ferenc, Sóti Gusztáv

A versenyzőknek ezúton is gratulálunk az elért eredményekhez és a sikeres versenyhez!

 

About Post Author