Madárinfluenza: Tovább terjed a kór – ismét védőkörzet és megfigyelési körzet módosítását rendelték el

A madárinfluenza járvány terjedése – ami Bács-Kiskun és Csongrád mellett, már Békés megyét is érinti – miatt újabb települések közigazgatási területére rendeltek el védőkörzetet. A május 4-én hozott módosítás szerint, az érintett települések Bács-Kiskunban: Ballószög, Bócsa, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Császártöltés, Csávoly, Csólyospálos, Felsőlajos, Felsőszentiván, Fülöpháza, Fülöpjakab, Gátér, Hajós, Helvécia, Harkakötöny, Jakabszállás, Jánoshalma, Jászszentlászló, Kaskantyú, Kecskemét, Kelebia, Kéleshalom, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Kunszállás, Ladánybene, Lajosmizse, Mélykút, Móricgát, Nyárlőrinc, Orgovány, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Szank, Tiszaalpár, Tázlár, Tompa, Városföld és Zsana.
A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra és háztáji udvarokra az alábbi intézkedések érvényesek:
• A védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, úgy, hogy ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfiállományaival vagy más, fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal.
• A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.
• A gazdaságok be-és kijáratánál járművek és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni.
• A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell. A személy- és gépjárműforgalmat lehetőség szerint minimalizálni kell.
• A baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, valamint a hús, takarmány, trágya, hígtárgya és alom, és minden más, vírussal történt fertőzésre gyanús dolog vagy anyag szállítására használt járművet és eszközt a használatuk után azonnal takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni.
A gazdaságba be- vagy onnan kilépő személyeknek be kell tartaniuk a madárinfluenza terjedésének megakadályozását célzó járványvédelmi intézkedéseket, különös tekintettel az alábbiakat:
– öltözet cseréje a gazdaságban tartózkodásra, vagy teljes egyszer-használatos vagy fertőtleníthető védőruházat viselése,
– a gazdaság bejáratában kéz- és lábfertőtlenítés,
– a látogatási naplóba a gazdaságba belépő minden személy adatainak bejegyzése.

A védőkörzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom, trágya, hígtrágya kivitele, szétszórása. Ez alól a hatóság engedélyezheti azonban a trágya vagy hígtrágya kijelölt telepre történő szállítását a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.
A védőkörzetben tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak, kiállításainak, vagy egyéb csoportos bemutatásának, versenyének a rendezése, továbbá tilos a baromfi, vagy más fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése céljából történő szabadon engedése.
Ágasegyháza, Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsszőlős, Baja, Ballószög, Balotaszállás, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Császártöltés, Csávoly, Csengőd, Csikéria, Drágszél, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Felsőlajos, Felsőszentiván, Fülöpháza, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Gátér, Hajós, Helvécia, Homokmégy, Imrehegy, Izsák, Jakabszállás, Jánoshalma, Kaskantyú, Kecel, Kecskemét, Kéleshalom, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisszállás, Kunadacs, Kunbaja, Kunbaracs, Kunfehértó, Kunszállás, Ladánybene, Lajosmizse, Lakitelek, Mátételke, Mélykút, Miske, Nemesnádudvar, Nyárlőrinc, Öregcsertő, Orgovány, Páhi, Pálmonostora, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Sükösd, Szabadszállás, Szentkirály, Tabdi, Tataháza, Tiszaalpár, Tompa és Városföld települések közigazgatási területére megfigyelési körzet került elrendelésre.

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)

About Post Author