Munkára kényszerítették

A kerekegyházi gyanúsítottak több hónapon keresztül sanyargatták a 37 éves sértettet, akit bántalmazással és fenyegetéssel bírtak rá a munkavégzésre.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 51 éves kerekegyházi lakos és 25 éves fia ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2017. április elején alkalmi munkavégzés céljából egy 37 éves helyi férfit hívtak a kerekegyházi tanyájukra.  A megbeszélt munka elvégzése után a két férfi rendszeresen erőszakkal, illetve annak kilátásba helyezésével fenyegette alkalmi munkavállalóját abból a célból, hogy náluk, valamint ismerőseiknél különböző házi-, illetve kerti munkákra kényszerítsék. Amennyiben a sértett nem megfelelően végezte el a rábízott feladatokat, megverték, illetve különböző fenyítő eszközök – fegyver, vagy annak utánzata, íjpuska, kard, valamint vipera – bemutatásával félemlítették meg. A sértettet folyamatosan figyelemmel kísérték, egyedül nem mehetett sehova, az elvégzett munkáért a járandóságát nem fizették ki.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében 2017. augusztus 14-én 14 óra 42 perckor a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével elfogták a két kerekegyházi lakost és házkutatást tartottak otthonaikban. A kecskeméti nyomozók mindkét gyanúsítottat kihallgatásukat követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

About Post Author