Ne váljunk áldozattá!

DSC_0218 DSC_0221 DSC_0224

Az Alapszolgáltatási Központ december 4-ei klubdélutánján a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója Gyimesi László rendőr őrnagy tartott előadást. Hasznos tanácsokkal látta el a jelenlévőket azzal kapcsolatban, hogyan kerülhetik el azt, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

A bűnelkövetők nagyon sokszor kihasználják az idős emberek hiszékenységét arra, hogy bejussanak otthonukba, erre számtalan módszerük van, ezt láthattuk az előadásban is. Az egyik ilyen módszer, hogy pénzt hoztak, de fel kellene váltani és erre hivatkozva jutnak be a lakásunkba. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy készpénzben csak a postások fizetnek ki juttatásokat rajtuk kívül más nem, ezért erre hivatkozva ne engedjünk be senkit az otthonunkba. Manapság nagyon felkapott módszer az úgynevezett „unokázós” csalás, erről is hallhattunk a délután folyamán.

A klubtagok megnézhették, hogy milyen egy igazi rendőrigazolvány, mik az egyenruhás rendőr ismertető jegyei, illetve azt is megtudhatták, hogy az ál rendőröket hogyan lehet felismerni.

Az egyik legfontosabb tanács az volt, hogy idegenek esetében mindig éljünk a gyanúval, és idegent semmilyen esetben sem engedjünk be a lakásunkba. A kivetítésen azt is láthattuk, hogy a közműszolgáltatók szakemberei minden esetben, formaruhában és igazolvánnyal rendelkeznek, valamint az autójuk is el van látva az általuk képviselt cég emblémájával. Mivel fűtési szezonban vagyunk, szóba kerültek a trükkös faárusok is.

Ha viszont mégis megtörténne a baj, a legfontosabb teendő, hogy ne nyúljunk semmihez és haladéktalanul értesítsük a rendőrséget tudtuk meg az előadásból.

 Szöveg és fotók: Fábián Krisztián

About Post Author