Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
A Magyarok Világszövetsége küldöttségének ez év júliusában Szibériában tett látogatása után Lukácsi Bálint, az amerikai HírHatár Petőfi-kutató újságírója, Nem keressük már Petőfit! című terjedelmes írásban fejtette ki álláspontját a Petőfi Sándor igazságáért közel három évtizede folyó harc mai állásáról. Alább olvasható Lukácsi Bálint írása.
Az Oroszországi Igazságügyi Minisztérium honlapján olvasható információ, miszerint „Röviddel utánuk következtek a lengyel nemzeti felszabadító mozgalom résztvevői, a Magyarország szabadságáért harcolók. Barguzinba száműzték a Petőfi nevű, ismert magyar költőt…”
A szenzációs hír különben ezen, itt a felvezetésem vége felé megadott világhálós címen ( honlap-linken ) jelent meg, természetesen orosz nyelven, ami azok számára is, akik nem beszélik a nyelvet az interneten fent lévő fordítóprogram segítségével érthetővé válik. A terület büntető-végrehajtása, mely e linkre való rákattintással olvasható, egy viszonylag hosszú történet. Könnyítésül írjuk meg az Érdeklődők számára, hogy a Petőfi száműzettetésével kapcsolatos rész ott található, ahol az 1826-os évszám mindenki számára olvasható. A tanulmány címe: История пенитенциарной системы тесно связана с Забайкальем (A Bajkálon túli terület büntető-végrehajtási rendszer története): http://to75.minjust.ru/node/4144
Nem gondoljuk, hogy ezen hivatalos oroszországi állami Nyilatkozat után a Magyar Tudományos Akadémiának lenne bárminemű jogi és erkölcsi alapja kétségbe vonni a magyar-orosz és amerikai szakemberekből álló team legújabb kutatásainak eredményeit a költő halálát illetően.
Bizonyára sokan ismerik neves humoristánk, a néhai H o f i Géza „Keressük Petőfit” c. paródiáját még az „Átkos” fénykorából, mikor is annak idején valóban „boldog-boldogtalan” Petőfi-kutatóvá „vált”, mert szakmai berkekben is újra fölröppent a hír, hogy komoly kétségek merültek fel a hivatalos állásponttal szemben , miszerint forradalmár költőnk nem Kiskőrösön született és nem a segesvári csatában, a versében megjövendölt „harc mezején” halt meg. Most 2017-ben örömmel „jelenteném” Hofinak, hogy a hivatalossággal szembeni hírek pár évtizeden belül végül is igaznak bizonyultak, s mi, akik figyelemmel kísértük a Petőfivel kapcsolatos legújabb kutatások eredményeit, MI MÁR NEM KERESSÜK ŐT, MERT AZ E TÉMÁVAL FOGLALKOZÓ SZAKEMBEREK A TELJES BIZONYÍTÉKOK BIRTOKÁBAN MÁR MEGTALÁLTÁK. Legnagyobb nemzeti költőnk születése és halála körüli viták számunkra legalábbis egyértelműen tisztázódtak. Eszerint: Petőfi a kiskunsági Szabadszálláson született és a szibériai Barguzinban halt meg hadifogolyként, s itt is temették el, és a Sors úgy hozta, hogy két gyermeke is született két anyától. De nem keresi Petőfit már a legújabb tények cáfolatára milliókat költő Magyar Tudományos Akadémia, az MTA sem, mert nem találja megfelelően bizonyítottnak a legújabb kutatások eredményeit, és ezért a korábbi hivatalos álláspontot tartja fenn. Viszont újabb hírek vannak, s legújabb írásom erről szól a következőkben.
Még mielőtt azonban belefognék az Amerikai-magyar Hírhatárban 2015. július 24. óta tartó Petőfiről szóló /Első cikkem címe: PETŐFI ÉLETE ÉS HALÁLA KONTRA „RUBICON”/ negyedik beszámolómba, időközben – tőlem teljesen függetlenül – kiderült, hogy én magam is személyesen érintett lettem Petőfivel kapcsolatban. B o r z ák Tibor újságíró, aki immáron második, 2016-ban megjelent könyvét írja a költőről „PETŐFI A ROKONOM” címmel. Ebben a könyvben szerepel egy Petőfi, illetve a Petrovics család rokonságához tartozó L u k á c s i Ilona nevű hölgy. Egyidejűleg tudni lehet azt is, hogy Ilona azon több hasonló vezetéknevű Lukácsi-család közül való, melybe a mi Lukácsi családunk is tartozik. „Kicsi a világ”.
Tehát, Petőfit nem kell már keresnie senkinek, mert a tudósok bizonyíthatóan megtalálták a költő földi maradványait, s nem kell vitatni Petőfi születési helyét sem, mert – egyebek közt – Molnár Péterné „… A RÓNA, HOL SZÜLETTEM” c. könyve alapján is teljesen nyilvánvaló, hogy a Petrovics Sándorról a Petőfi névre magyarosított költő az egykori kiskunsági mezővárosban, Szabadszálláson született, amit – többek közt– az a tény is alátámaszt, hogy a Petrovics család 1819-1840 között Szabadszálláson lakott.
A friss hír Petőfivel kapcsolatban, hogy még nincs két hónapja, miszerint ez év júliusában a Magyarok Világszövetségének egy kis delegációja – a kapcsolatot tartandó a mintegy 100 Petőfi leszármazottal — Burjátföldre, a Petőfi emlékhelyre látogatóba utazott, ahol rendkívül meleg fogadtatásban részesültek.
A burját nép máskülönben eredendően a hunoktól származtatott népcsoport. Egyébként a Kínához tartozó jelenleg kb. 10 milliós Ujgur Autonóm Területén élt és került eltemetésre Turgun A l b a s ujgur történész író-költő /1924-2001/ három könyve szerint 5-7000 évvel ezelőtt a hunok együtt éltek az ujgurokkal, magyarokkal, székelyekkel, csángókkal, mely népek kb. 1200-1500 évvel ezelőtt indultak el Európába. A történész könyveit azonban Kína betiltotta, s azok hivatalosan ma sem olvashatóak. De nyilván ez már egy másik történet, újságunk e tekintetben is gyűjti az információkat, s tervezzük, hogy erről az eltitkolt történelemről is majd beszámolunk.
Szibéria. Az embernek az iskolában tanultak és máshonnan szerzett ismeretei szerint erről az orosz tájegységről valójában két hátborzongató fogalom ugrik be azonnal: az „irdatlan hideg” és a „száműzetés”, a növényzetet illetően pedig a tundra és a tajga. A valóság a hőmérséklet esetében azonban ennél sokkal árnyaltabb. E terület ugyanis rendkívül hatalmas és azonkívül, hogy általában azt is tudják róla, hogy ez az Uralon túli ázsiai vidék
Oroszország északi határától egészen a déliig mintegy 12,6 millió négyzetkilométernyi területtel szeli át az országot, s ez a tájegység a „megújult” orosz állam, illetve föderáció — aligha gondolnánk ezt — mintegy háromnegyed részét teszi ki, s ekkora területen az éghajlat is sok különlegességet tartogat az odalátogató számára. A terület összlakossága kb. négy Magyarországnyi, egész pontosan 39 millió ember. Kétségtelen tény, hogy a hideg meghatározója ennek a földdarabnak: itt mérték például Omjakon 1926-ban azt a mínusz 71,2 fokot, mely az abszolút rekord az északi féltekén, de világon is. Omjak különben a Földön mintegy 900 fős lakosával planétánk leghidegebb lakott területe. És igaz ugyan, hogy szinte majdnem mindenütt félévnél hosszabb ideig tart a tél és nincs sem tavasz, sem ősz, csak nyár, pár hetes átmeneti időjárással, de azt már biztos kevesebben tudják, hogy a Földön a meleg és a hideg között itt a legnagyobb a hőingadozás. Ezt a rémisztőnek ható rekord-hőingadozást 113 C fok különbséggel mérték a már említett Omjakon azon a nyáron, mikor a hőmérő higanyszála + 35 C fokig kúszott fel. De „érdekességként” említhetjük meg e vonatkozásban azt a tényt is, hogy az ismert Jakutszk nagyvárosban a januári minimum átlaghőmérséklet általánosságban – 43 fok, ugyanitt azonban a nyári júliusi átlag + 26 C fok, de Verhojanszk még ezt a szélsőséget is megdönti -51 C fokos téli és +24 C fokos nyári átlaghőmérsékletével. Barguzin és környékén az átlagértékek -25 C fok téli és +25 fok nyári meleg körül vannak. Abban a kb. félmillió lakosú Ulan Udéban, mely Burjátföld fővárosa, s ahol a magyar MVSZ-delegáció repülője szerencsésen földet ért, épp + 30 C fok körüli kánikula volt — számolt be erről a delegáció egyik résztvevője.
Burjátföld, mely az Orosz Föderáció a magyarság számára az egyik csak kevésbé ismert Köztársasága, a világ legnagyobb édesvízi tavánál, a Bajkál-tó mellett terül el. Ez 636 km hosszú és 79 km széles. Ezt a méretét valószínűleg sokan tudják, meg talán még azt is, hogy 1642 méteres mélységével planétánk legmélyebb tava. Arról azonban szerintem még a földrajzot kedvelők közül is feltehetően csak kevesebbeknek van tudomása, hogy ebben a tóban van a Föld édesvízi készletének egyötöde. A terület pontosabb megismerése jegyében jegyzem meg csupán, hogy Burjátföld a Bajkál-tó alatti részen fekszik. Barguzin a tó déli sarka közelében lévő Ulan Ude fővárostól légvonalban 242 km-re esik. A Bajkál-tó feletti északi rész már az Irkutszki Terület.
Szibéria kapcsán még meg kell említenem röviden, hogy a „farkasordító” hidegen kívül a „száműzetés” szó hallatán miért asszociálunk erre a szóra. Nyilván ez is az itteni szélsőséges éghajlattal függ össze, mely egyfajta elszigetelést is jelent a civilizáltabb világtól, s az elzártság biztosítása érdekében száműzi ide már évszázadok óta az orosz, illetve szovjet állam a tényleges bűnözőket, azon háborúk elítélt bűnöseit, melyekben az oroszok részt vettek és nem utolsósorban azon politikai foglyokat, akik felléptek az adott orosz állam ellen a rendszer megváltozatása érdekében. Így történhetett meg az a sajnálatos tény,hogy az Európa „békéjét” megőrizni hivatott Szent Szövetség keretében az 1848/49-es magyar szabadságharc leverésére az orosz tagország cárja I. Miklós Paszkievics tábornok főparancslatával a cári hadsereget küldte, akik előtt a világosi fegyverletétel is történt. Ugyan hivatalosan hosszú időn át tagadták ezt, de a kutatók végül is több ország katonai levéltárában /Ausztria, Oroszország, Románia, Szlovákia/ megtalálták a dokumentumokat, és ennek értelmében több ezer magyar hadifoglyot — köztük Petőfi Sándor kezében nem csak tollal, hanem karddal is harcoló forradalmár költőnket — elhurcolván száműztek Szibériába. A megtalált dokumentumokból azt is meg lehetett tudni, hogy a hatóságok a hadifoglyokat kategorizálták. Voltak olyanok, akiket bizonyos idő után haza engedtek, voltak, akiket elküldtek máshova és nem utolsósorban voltak olyanok, akiket örök életre, életük végég száműztek Szibériába. Petőfi ez utóbbiak közé tartozott, akiket soha nem engedtek volna haza Magyarországra. Ennek azonban végül is különösebb jelentősége nem lett a költő viszonylagosan rövid időn belül történt 1856-os halála miatt. Viszont alappal feltételezhető, hogy az életfogytiglanra ítélt száműzetés Petőfit ösztökélte a mielőbbi családalapításra.
A tundráról pedig csak annyit, hogy ez egy kb. 300 km széles és 3200 km hosszú terület, mely északról dél felé haladva egyre növényzetdúsabb. Kezdődik az arktikus mohával befedett tundrával, majd következik a törpecserjés nyírek és fenyők fás tundrája és a területet lassanként átveszi a tajga, a tűlevelűek birodalma, mely a teljes Szibéria területének 55 %-át teszi ki. Nem kis érdekesség tudni amúgy, hogy Szibériának ezen a részén nyáron soha nem megy le a Nap.
Szibéria madár, hal és emlős állatvilágának faji gazdagsága szinte megszámlálhatatlan, érzékeltetésül csak néhány példát említenék. Megtalálható itt a hóbagolytól, darvaktól, a csonttollú császármadártól, északi szajkótól, a siketfajdtól, a vadludaktól, a fácánoktól át a fókákon, vizákon, varánuszon, a kínai alligátoron, a számtalan halféléken benne a tokfélékkel és az emlősöknél egészen a legkülönbözőbb kisállatokig és nem utolsósorban olyan óriás emlősökig, mint például a hópárduc, rénszarvas,őzek, kétpúpú tevék, szibériai tigris, vadszamár, vadló stb.
De az ásványkincsekben és energiahordozókban is rendkívül gazdag Szibéria bemutatása után visszatérek az MVSZ burjátföldi látogatásához. A delegációt, annak nem kis meglepetésére a burjátok azzal a csörögefánkkal kínálták, mely nem csak a magyarság, de az ő étkezésükben is megszokott. Nyilván ez önmagában nem bizonyít semmit, de a hallott rokonság igaz voltán azért többeket gondolkodásra késztet.
– Hogy miről beszélgettünk burját barátainkkal? Mindenekelőtt ez alkalommal szó sem volt már bárminemű bizonyítási procedúra Petőfi itt-tartózkodásáról. Erről már szó sem lehetett, hisz ez megtörtént. Ellenben a delegáció először is megismerkedett több tucat, elsősorban burját ági Petőfi leszármazottal és ki-ki mesélt a saját történetéről. A delegáció tagjai találkozhattak annak az Oyuna Baldakova édesanyjával is, aki – lánya, Oyuna a burját ágról — tavaly augusztusában, mint Petőfi egyik leszármazott szépunokája bemutatkozott, és ún. VIP-vendége volt az MVSZ által szervezett Petőfi Konferenciának. Semmiképpen sem zárójelben jegyzem meg, hogy Ő a bemutatkozójában nyilatkozott arról, hogy adott esetben Ő bármikor kész adni DNS-mintát, hogy bizonyítsa származását. Sajnos a magyar delegáció érkeztekor ekkor nem lehetett otthon elfoglaltsága miatt, mivel Ő Németországban él. A delegáció pedig ajándékba és mutatóba elhozott magával abból a kutatási anyagból és dokumentum-együttesből, melyek bizonyítják Petőfi burjátföldi tartózkodását az Anna Ivanovna K u z n y e c o va, a helyi postamester orosz nemzetiségű lányával való szerelmi, majd élettársi kapcsolatot, melyből megszületett Petőfi második, Sándor nevet kapott gyermeke.
Az írásaimat eddig figyelemmel kísérő Olvasóknak bizonyára feltűnt, hogy jelen cikkemben két gyermekről, s egy burját-ági és egy orosz-ági Petőfi-leszármazotti csoportról írok. Sajnos azonban ezt a történetet korábbi írásaimban pontos információk híján még nem állt módomban kifejteni., amit most pótlok Fuksz Sándor, az egyik kutató, volt MVSZ-alelnök elmondása alapján. Két hölgy, két fiúgyermek. Petruska és Alexander: egy rövidebb burját és egy hosszabb orosz élettársi kapcsolat. Tehát, a történet a következő.
A jelen írásban megemlített könyvekben is, természetesen részletesen olvashatók az évekkel ezelőtti kutató-delegációk utazásai. Az azonban a szóban elhangzottakban csak kevésbé került hangsúlyozásra, hogy mikor a szabadságharc leverését követően a fogoly-transzportok megérkeztek Szibériába, meglehetősen kaotikus állapotok fogadták őket, s a foglyok helyzete sem rögtön stabilizálódott. Így történt ez Petőfi esetében is. Hánykódott ide-oda és szökésben is volt, illetve erre kísérletet tett. Végül is Ugnaszaj település egyik tanyáján egy burját család fogadta be és a költő itt ismerkedett össze és alakult ki vonzalom a mélyérzelmű, szeretni nagyon tudó Petőfi részéről a családhoz tartozó burját lány iránt. Igen, a költő nagyon tudott szeretni , gondoljunk csak szerelmi költészetére a „Szabadság, szerelem” jegyében. Mint írta. „E kettő kell nekem”. Sokan ismerik életrajzából például azt a Prielle Kornélia színésznőt (és milyen „ különös” : Őt egyébként Szabadszálláson temették el az új kutatások szerinti Petőfi valós szülőhelyén), akibe egyetlen este szeretett bele és másnap már meg is kérte a kezét. Arról a Szendrey Júliáról már nem is beszélve, aki a felesége lett, és Hozzá írta a világirodalomnak talán a legszebb szerelmes verseit.
Nem véletlen tehát, hogy a különleges arcú burját lánytól gyermekük született az 1850-es évek legelején, akit Petruskának neveztek el és kereszteltek meg ezen a néven. Az MVSZ Petőfi Konferencián, mikor itt járt Magyarországon a Petőfi-leszármazott szépunoka, Oyuna Baldakova, először többen csodálkoztak azon, hogy miért ázsiai vonások vannak az arcán egy európai ember leszármazottjának. . Hát ezért: mert ő a burját ágról való. A történelem azonban a fiú megszületését követően nem sokkal a burját családtól elválasztotta, aminek több oka is volt. Egyrészt hölgytársának környezete nem nézte jó szemmel a külföldi idegennel való kapcsolatot, másrészt pedig már a cári rendőrség is kereste a fogoly költőt, akit miután megtaláltak, Barguzinba vitték. Így történhetett meg, hogy lett egy orosz Kuznyecov Petőfi-leszármazotti ág is, mert e városkában pedig említetten a helyi postamester leányába, Anna Ivanovna Kuznyecovába szeretett bele Petőfi Sándor, s ezen élettársi kapcsolat „gyümölcse” lett az Alexandernek, azaz Sándornak elnevezett második fiú. Igen, a költő nem tudott szerelem nélkül élni… Nyilván a két egymást nagyon szerető fiatal pár – az édesapa idegen volta és fogoly-státusza miatt és mert különösen a hatóságok erre a kapcsolatra is rossz szemmel néztek – nem házasodhatott össze, s fiuk sem vihette tovább sem a Petőfi, sem a Petrovics nevet. Az egész történetet elmondó F u k s z Sándortól megtudtam, hogy Ő a Kuznyecova-ággal áll élő kapcsolatban Szvetlana K u z n y e c o v a személyében.
Nos, a Petőfi-gyermekek, akinek leszármazottjai több helyen élnek a világban – természetesen Burjátföldön is – Róluk érdemes tudni, hogy felidézve tradicionális népszokásaikat, időnként összejönnek megemlékezni magyar forradalmár költő felmenőjükre. A delegáció természetesen vitt magával azokból a könyvekből, amelyek leírják magát a kutatás folyamatát és összegzik eredményeit és elregélnek mindehhez az egész Petőfiért való küzdelemhez tartozó más történeteket is , melyekről én az Amerikai-magyar Hírhatár újságunkban 2015 óta három részletes írásomban számoltam be. Ezek a következők: 2015. július 24-én jelent meg a „PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS HALÁLA: KONTRA «RUBICON»“; majd 2016. augusztus 30-án a „ PETŐFI KONFERENCIA: ULTIMÁTUM A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁNAK!” és 2016. szeptember 20-án, az ezt megelőző írásom „A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK ( MVSZ) IX. KONGRESSZUSA HATÁROZATRA EMELTE A PETŐFÍ KONFERENCIA ZÁRÓNYILATKOZATÁT” .
A burjátföldi találkozónak természetesen volt hivatalos része is. Barguzin kisvárosban van múzeum, benne – többek között — Petőfi-emlékekkel. A múzeum igazgatónője, Filipova kezdeményezésére a magyar delegáció tiszteletére július 23-ára megszerveztek egy Konferenciát. Az igazgató-asszony elmondta, hogy ő a fővárosban, Ulán Udéban is sokat
fáradozik azon, hogy a burját emberek részére ismertté tegyék Petőfi Sándort és általában is Burjátföld magyar vonatkozású történelmét, különös tekintettel a XIX. század közepei magyar polgári demokratikus forradalomra és az ezt követő 1848/49-es szabadságharcra, annak következményeivel együtt. Filipova máskülönben rendkívül agilis volt Petőfi földi maradványait illetően is. Arra a tényre, hogy az MTA egyelőre még azt sem ismeri el, hogy forradalmár világirodalmi költőnagyságunk egyáltalán bárhova is hadifogságba került volna, s teteme a bizonyítékok ellenére valójában továbbra is temetetlen szülőhazájában, ezért követelte, hogy amennyiben ez a helyzet beláthatatlan ideig így marad, ez esetben Petőfi csontjait adják vissza a Burját Köztársaságnak. Döbbenetes és szégyenteljes ez a szituáció egy olyan Magyarország részéről, melynek immáron 8. éve olyan Kormánya van, mely „baráti” kapcsolatokat kíván ápolni gazdasági érdekeire való hivatkozással a putyini Oroszországgal és annak föderációs tagköztársaságaival — s ez utóbbi mondatot már én fűzöm Filipova-asszony követeléséhez.
A burjátföldi látogatás talán csúcspontja az a kb. félórás interjú volt P a t r u b á n y Miklós MVSZ-elnökkel és F u k s z Sándor volt MVSZ-alelnökkel, akik nyilatkozhattak Petőfi, illetve Petrovics Sándorról és beszélhettek a két nép rokoni történelméről. Íme, az interjú linkje, melyet Fuksz Sándor részünkre is rendelkezésre bocsátott: https://bgtrk.ru/tv/russia-24/vesti-intervyu/149253/. Mint az a linkből is látható, ezt az interjút a Magyarok Világszövetségének két vezetője a „Russia 24” állami televíziónak adta . A linkhez tartozó interjút ugyan Magyarországon is sokan láthatták, de sajnos csak egy hétig, ugyanis ezt követően kb. egy hét múlva a szerzői jogok védelme miatt magát a kép– és hanganyagot eltávolították a „ link alól” és a link megnyitását követően most már csak egy hibaüzenet jelenik meg a csatorna honlapján. Ellenben, ha a csatorna honlapjának keresőjébe cirill betűkkel beírjuk Шандор Петефи (Petőfi Sándor) nevét, akkor itt azon orosz nyelvű szövegrészlet „ugrik fel” az interjúból, melyet a műsorszerkesztők a leglényegesebbnek találtak a dialógusban. Ennek fordítható része a következő : „Mi – s a szövegrészletből kitűnik, hogy e mostani MVSZ-delegációról van szó – nemrégen egy hivatalos dokumentumot kaptunk Oroszország Igazságügyi Minisztériumától, hogy annak idején magyar hadifoglyok voltak a Bajkál-tónál lévő vidék területén, Petőfi Sándor pedig egészen pontosan Barguzinban, és e dokumentum most is itt van a táskámban.” . Nekem még épp sikerült látnom az interjút, s e szöveghez az MVSZ elnöke még azt tette hozzá, hogy mindezek ellenére az Magyar Tudományos Akadémia mégsem fogadja el a kutatócsoport azon tényeken alapultan bizonyított eredményét, miszerint Petőfit ide, Szibériába száműzték. A két vezető mindemellett beszélt a kutatás részleteiről, s nem utolsósorban arról, hogy a burját és magyar nép régmúltjukból adódóan rokonnépei egymásnak.
Hogyan összegezhető az MVSZ 8 fős delegációjának látogatása? A fő válasz a résztvevők szerint mindenekelőtt az, hogy jól sikerült és jól érezték magukat, és egyáltalán nem utolsósorban a kitűzött céljaikat teljesítették.
Találkoztak és megismerkedtek Petőfi számtalan leszármazottjával és valamennyi jelenlévő résztvevő elismerően értékelte a kutatások eredményeit és tiltakozott a Magyar Tudományos Akadémia a tények ellenében merev és megváltoztathatatlannak tűnő, immáron megcáfolható korábbi hivatalos álláspontja ellen.
A két nemzet jelenlévő képviselői örültek annak, hogy a két népnek nagy valószínűséggel egykoron közös ősei voltak a hunokkal való rokonságban.
És nem utolsósorban a delegáció nem kis megelégedésére a világhatalom Oroszország állami televíziója lehetőséget biztosított P a t r u b á n y Miklós MVSZ-elnök és
F u k sz Sándor, a kutatásokban rendkívül intenzíven résztvevő volt MVSZ-alelnök nyilatkozatára, s így immáron — internetes újságunk segítségével is –– mindenütt a világon pontosan tudhatják, hogy az orosz állam hivatalosan elismerte, hogy az 1848/49-es szabadságharc általuk történt leverését követően magyar hadifoglyokat is, azok ezreit hurcolták száműzetésbe Szibériába a korábbiakban tagadottakkal ellentétben.
Petőfivel kapcsolatban szintén friss hír, hogy ezév első felében megjelent А.В. Т и в а н е н к о:” ТАЙНЫЙ УЗНИК СИБИРИ” с. orosz nyelvű könyvének D a l m a y Árpád által történt magyar nyelvű fordítása. A burjátföldi tudós professzor orosz szemszögből írja le a Petőfi-kutatások folyamatát és eredményeit, ami egyrészt tartalmilag teljesen azonos a Magyarországon írttal / B o r z á k Tibor: „P.S. TITKOK A BARGUZINI CSONTVÁZ KÖRÜL” /, másrészt azonban azt jól kiegészíti. Ez az a könyv, melynek borítólapján egy magyar huszár lovon ül, s ezen borítólap fénymásolata az egyik írásom főoldalán címfotóként látható. A magyarra fordított könyv borítólapját külön megtervezték, s a kutatómunka műfordított magyar címe: „A SZIBÉRIAI ” TITKOS” FOGOLY. Alcíme: „PETŐFI SÁNDOR BARGUZINBAN”.
A lefordított könyv megjelent a Magyarságtudományi Füzetek 29. számában is.
A könyv bárhonnan a világból megrendelhető, a Magyarok Házában, a Magyarok Világszövetségénél. A könyv itthoni ára : 3000,- Ft. A fizetés és a postázás módját, illetve teljes végösszegének mértékét azonban a megadott e-mail címeken le kell levelezni az MVSZ-szel.
Megrendelhetőség/elérhetőség:
MVSZ Magyarok Háza
Magyarok Világszövetsége
1052 BUDAPEST, Semmelweis u. 3.
Vezetékes : +3612674510
E-mail. : mvsz@mvsz.hu, elnok@mvsz.hu A megrendeléseket elsősorban ez utóbbi e-mail címre kell küldeni.
Mint azt azon írásomban említettem, melyben Petőfi egyik leszármazottja, Oyuna Baldakova részt vett tavaly a budapesti Petőfi Konferencián, s egy rövid interjút készítettem Vele, nos, én időközben felvettem Oyunával a kapcsolatot és e-mailezünk egymással, s így rajtam keresztül az Amerikai-magyar Hírhatár újság közvetlen nexusban áll egy Petőfi-leszármazottal, és így azonnal módunkban áll friss burjátföldi Petőfi-hírekkel is szolgálni. Oyuna egyébként jelenleg doktori tanulmányokat folytat egy berlini egyetem Ázsiatudományi szakán.
Most augusztusban tudott hazajönni szabadságra pár hétre Burjátföldre, de már el is utazott Kínába tanulmányi gyakorlatra, ahonnan októberben fog visszautazni Berlinbe.
Lukácsi Bálint
Főbb források:
– Internet
– Magyar Nagylexikon
– Fuksz Sándor tájékoztatása
– Saját tudásanyag
About Post Author
