Nemzetközi gyakorlaton a magyar tűzoltók

A HUNOR hivatásos mentőszervezet hetvenhat fős kontingense, a Londonhoz közeli Dartfordban nagyszabású nemzetközi gyakorlaton vett részt. A mentőszervezet négy megyei tagja közül, Deák László tű. törzsőrmester és Varsányi Mihály tű. főtörzsőrmester utazott a nehéz kategóriájú HUNOR csapattal.

 

A HUNOR hazánk hivatásos katasztrófavédelmi mentőszervezete, melynek tagjai 2012. július 15-én ünnepélyes keretek között tették le az esküt, melyben önként vállalták, hogy itthon és külföldön is bevethetőek. A hivatásos állományú tűzoltókból álló csapat Budapesten három órán belül, vidéken nyolc órán belül, külföldön pedig 48 órán belül tudja megkezdeni a mentési munkálatokat. Ahhoz, hogy valaki tagja lehessen a speciális helyzetekben bevethető mentőszervezetnek nagyon komoly fizikai, majd emelt szintű pszichológiai alkalmassági kiválasztási folyamaton kellett átesnie.

A nemzetközi gyakorlat feltételezése szerint egy felhőkarcoló omlott a Waterloo metróállomásra, több százan rekednek a romok alatt. A HUNOR feladata a törmelék eltávolítása, sérültek megközelítése és az elsősegélynyújtás volt. A többnapos gyakorlaton a szervezők nagyon sokrétű és összetett, a valóságnak megfelelő feladatok elé állították a résztvevőket. A feladatok között szerepelt többek között a sérültek megközelítése és kiszabadítása, a szerelvények rögzítése, az alagút biztosítása és aládúcolása. A HUNOR mentőszervezet tagjai helytálltak a nehéz feladatok során, azt az akadályt is könnyedén vették, hogy nem anyanyelvükön kapták az utasításokat. A parancsokat megértették és jól kommunikálva folyamatosan dolgoztak a mentési munkálatok során. Az európai partnerek elégedettek voltak a magyar tűzoltók által végzett munkával és az általuk tanúsított hozzáállással.

 

Forrás: bacs.katasztrofavedelem.hu

About Post Author