Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
Az ökumenikus imahét első alkalma Szabadszálláson 2017.01.17-én 6 órakor volt a katolikus templomban. Az igei szolgálatot Máté Sándor nagytiszteletű úr végezte.
A németországi protestánsok különösen is nagy buzgalommal készültek erre az imahétre, mert a reformáció emlékévét kezdtük meg. 500 éve szegezte ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára tételeit. Az imahét témája a kiengesztelődés, megbékélés Istennel és embertársainkkal.
„Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember a zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz.” Jézus ezt mondta neki „…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát…ha valaki nem születik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született test az, ami lélektől született, lélek az.” Jn.3:1-8.
Sokan úgy gondolják, hogy a megbékélésnek, a szeretetnek csak karácsonykor van itt az ideje, de ez nem így van. Aki szívében megtalálta Istent, annak nem kérdés mindennapi jelenléte az életében, és ebben az állapotban megerősödni egyedül nem lehet. Szükség van közösségre, gyülekezetre, hogy a megtapasztalt érzés ki tudjon teljesedni másokra is. Az Ezékiel 36:24-27-ben Isten azt ígéri, hogy „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól, és minden bálványotoktól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet és új szívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek…”
Hosszadalmas tisztálkodásra van szükség időnként testileg és lelkileg egyaránt. A tisztító vízre szükségünk van, mert Istentől eltávolodott életünk bűnt szül. Mindig erősebb a rossznak a szava. Amíg meg nem tisztulunk addig nincs élet, ezt pedig csak Krisztus keresztje alá állva kaphatjuk meg. Jó lenne, ha a hívó szót meghallanánk, és nem kellene visszagondolni életünk egy-egy eseményére, hogy de kár volt…
Kell, hogy a hajlíthatatlan kő szívünk helyett érző hús szívet kapjunk. Az érzéketlenség nem visz semmi jóra, ne legyünk Istennel szemben kábultak, mozdíthatatlanok. Az érzékenyek nagy ajándéka, hogy tudnak örülni az örülőkkel, sírni a sírókkal.
A második ökumenikus alkalomra, a református gyülekezeti terembe Kiss József plébános úr érkezett, és a megbékélésről beszélt az összegyűlteknek. A megbékélés az üdvösség állapota, amit az ember nem tud létrehozni, ehhez Isten munkája kell. Életünk minősége múlik ezen az állapoton. A megbékélés nem lehet csak családon, közösségen belüli, csak akkor jó, ha egész létezésben történik. A kérdés az, hol tartunk a békesség útján, mi okozza esetenként életünkben a békétlenséget. Ha egymást tartjuk gonosznak, elviselhetetlennek, akkor ebből háború lesz. Mindennek mélyén a félelem és a magam megvédésének a szándéka található. Félek, hogy a másik elvesz tőlem valamit. Mi az, amit nem veszítek el? Gond-e, elveszteni valamit, amit úgy is elveszítek. Jó lenne ezekre a kérdésekre válaszolni!
Van valaki, aki hatalmas, és mégis megszólítható, aki nem úgy viselkedik, ahogyan én eltervezem, kigondolom, aki megszabadít a félelmeimtől és a békétlenség állapotából a megelégítő békességbe vezet el. A megbékélés elengedhetetlen feltétele az önmagam megismerése, a bűneim feltárása Isten előtt és a kegyelem elfogadása. Ezután a másik ember botlásait, is irgalommal tudom nézni.
“Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Jn14.27
About Post Author
