Önkéntes piaci vállalások a Digitális Magyarország kiépítéséért

header

2015. szeptember 24-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Telekom együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodásnak köszönhetően a távközlési szolgáltató legkésőbb 2018. április 15-ig saját költségén korszerű szélessáv-hálózatot épít ki az ország számos, még lefedetlen területén. A Digitális Magyarország program megvalósításának érdekében az Invitel, a UPC, a Tarr Kft. és hetven további szolgáltató több mint 270 ezer háztartás számára teszi elérhetővé szintén önerős beruházás keretében a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító internethálózatot, az erről szóló megállapodásokat a következő két hétben írják alá a felek. Az együttműködés értelmében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önerős fejlesztéssel érintett a területekre más piaci szereplők részére nem nyújt állami vagy uniós támogatást – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
„A Kormány és a gazdasági szereplők együttműködésének célja, hogy 2018 végéig minden magyar háztartás számára, amely igényli, lehetővé váljon a szupergyors internethez való hozzáférés. Az uniós határidőt két évvel megelőzve kiépülő hálózat alapozza meg a Digitális Magyarország program számos egyéb intézkedését” – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a megállapodás ünnepélyes aláírásakor.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár hozzátette: „A 2015 augusztusában megnyílt pályázatokon 68 milliárd forint vissza nem térítendő, és 10 milliárd forint visszatérítendő uniós és hazai támogatási forrás áll rendelkezésre azokban a felzárkózó régiókban megvalósuló fejlesztésekre, ahol a szolgáltatóknak nem éri meg kizárólag piaci alapon beruházni a hálózatok kiépítésébe”.

„Meggyőződésünk, hogy a Magyar Telekom és a többi szolgáltató önerős hálózatfejlesztési vállalása, valamint a nemrég megnyílt, digitális hálózatfejlesztéseket támogató európai uniós források jelentős mérföldkövet jelentenek a Digitális Magyarország megvalósításában. A fehér területek szupergyors, szélessávú internettel való ellátása hozzájárul az elmaradottabb területek felzárkózásához, a digitális szakadék csökkentéséhez. A Telekom a hálózatfejlesztése helyszínein külön edukációs programokat is szervez az ott élőknek a digitális kompetenciák fejlesztése érdekében. Sok munka áll még a piaci szereplők és a kormányzat előtt, de az eddigi eredmények alapján bizakodóak lehetünk a téren, hogy közös célunk, az országos szélessávú lefedettség megvalósulhat 2018-ra.” – mondta Máthé Balázs, a Magyar Telekom jogi és társasági ügyek vezérigazgató-helyettese.

A Digitális Magyarország magában foglal minden uniós és hazai forrásból 2020-ig megvalósuló infokommunikációs fejlesztést, ugyanakkor nyitott arra, hogy a kormányzati szerveken kívül más partnerek, cégek és intézmények is tevékeny résztvevőként csatlakozzanak a programhoz.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author