Sikeres volt az idei dr. Kálmán Lajos kórustalálkozó

Dr. Kálmán Lajosra, a kiváló népzenekutatóra, a magyar kóruskultúra egyik legismertebb felvirágoztatójára emlékeztek november 11-én, Szabadszálláson. A tizennyolcadik alkalommal megtartott kórustalálkozón hat település – Kecskemét, Kunszentmiklós, Kiskunhalas, Dunavecse, Lajosmizse, Szabadszállás – kilenc csoportja képviseltette magát.

A népzenei találkozó résztvevőit, a díszvendégeket, a zenepedagógus leányait, dr. Kálmán Flórát és dr. Kálmán Zsuzsát dr. Báldy Zoltán Szabadszállás Város polgármestere köszöntötte. Elmondta: Dr. Kálmán Lajos nagyon különleges ember volt, ennek ékes bizonyítéka, hogy tanítványai ennyi év után is nagy becsben tartják emlékét és munkásságát. Őrzik az általa létrehozott kulturális értékeket, tovább viszik örökségét.

A népdaltalálkozó résztvevői a magyar népdalkincs legszebbjeiből állították össze repertoárjukat, külön figyelmet szentelve dr. Kálmán Lajos, Bartók Béla, Kodály Zoltán munkásságának. A műsorban többek között Kecskemét, Eger, Kiskunhalas, Bugac környéki, vajdasági, csángó, tolvajosi, ormánsági, tunyogmatolcsi, valamint kuruc kori népdalok, dalcsokrok hangzottak el. A fellépést követően a népdalkórusok vezetőit oklevéllel, virággal, borral köszöntötte dr. Báldy Zoltán polgármester. Mónus Ferencné, az Univer Tánczos Péter Népzenei Egyesület elnöke a találkozó alkalmából egy díszes kupával lepte meg Kovács Imrénét, a szabadszállási Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar vezetőjét.

A program koszorúzással folytatódott dr. Kálmán Lajos szülőházánál, ahol a kórusok közös énekléssel emlékeztek meg tanítómesterükről.

A rendezvény házigazdái, a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar tagjai terített asztallal várták a találkozó résztvevőit, akik a baráti beszélgetés során elismeréssel szóltak a szervezők munkájáról, valamint külön köszönetüket fejezték ki a szívélyes vendéglátásért.
A találkozó végén a népdalkórusok annak jegyében búcsúztak el egymástól, hogy jövőre ismét folytatódik az immáron tizennyolc esztendős múltra visszanyúló hagyomány.

About Post Author