Számba vették az ürgéket Bugacon

Megszámolták az ürgelyukakat Bugacon, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei megbecsülhessék az itteni állomány nagyságát.

Az ürge valaha olyan nagy számban élt az országban, hogy mezőgazdasági kártevőnek számított. Élőhelyük drasztikus csökkenése miatt azonban olyannyira megritkult, hogy ma már fokozottan védett faj. Az ürgék állományának országos szintű nyomonkövetése céljából évente felmérik az ismert élőhelyeken az egyedszámot. Ennek legegyszerűbb módja az ürgelyukak megszámlálása, amiből már következtetni lehet, hány példány élhet a területen. Az elmúlt három napban a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai és a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola 88 tanulója fésülte át a bugaci pusztát és számba vették az összes ürgelyukat. Eddig ilyen alaposan még nem lett feltérképezve, hogy a pusztán milyen térbeli elrendeződésűek az ürgekolóniák. A jövőbeli felméréseknek ez lehet majd a viszonyítási alapja.  Az eredmények összesítése és azok kiértékelése még néhány napba beletelik, de annyit elöljáróban is el lehet mondani, hogy az itteni populáció évek óta stabilnak tekinthető. Az ürge igen fontos szerepet tölt be az élővilágban, védelme több okból is különösen fontos. Több értékes, ritka ragadozómadarunk, mint például a kerecsensólyom és a parlagi sas egyik fő táplálékát jelentik. Az ürgelyukak menedéket jelentenek a nappali hőség elől a puszta hüllőinek és kétéltűinek, ami valószínűleg kulcsfontosságú fennmaradásuk szempontjából. Ráadásul a kis rágcsálók földalatti járatai a talaj vízháztartását is kedvezően befolyásolják, és eltűnésükkel a pusztai gyepek fajösszetétele is átalakulhat. Az ürge a rövidfüvű puszták állata, igényli a rendszeres legeltetést vagy kaszálást. A legeltetéses állattartás visszaszorulásával élőhelyeinek nagy része eltűnt. Tőlünk nyugatra és északabbra már csak töredékállományai találhatók, hazai védelme tehát rendkívül fontos az európai ürgepopulációk fennmaradásának biztosítása céljából. Az ürge fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.

Fotók: Kiskunsági Nemzeti Park

About Post Author