TANÉVZÁRÓ – Adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének…

Esős vasárnap reggel gyülekeztünk a református templomban kicsik és nagyok a 2015/2016. tanév záró istentiszteletére. Az gyülekezeti közösség a 105. zsoltár éneklésével kezdődött, „adjatok hálát az Istennek, imádkozzatok szent nevének, hirdessétek dicséretét és minden jótéteményét, beszéljétek a nép előtt, nagy csudáit, melyeket tött.”

A 3/a és 3/b osztályosok felvezető jelenetében hallhattunk egy kis történtet, ami egy kisfiúról szólt, akire nagy hatást gyakorolt a sok-sok fekete esernyőt tartó ember között egy színes esernyős férfi személye. Ez a férfi egy nagyon kedves ember volt, akinek régen pont ugyanolyan fekete esernyője volt, mint a többieknek, de ő is találkozott valakivel, akinek szintén szivárványszínű esernyője volt. Ez annyira megörvendeztette őt, hogy többet nem is használta a sötét színű ernyőjét. Azóta jókedvűen, mosolyogva jár-kel a világban.

Máté Sándorné lelkipásztor köszöntötte az istentiszteleten megjelent gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket és a gyülekezet tagjait. Elmondta, hogy az évzáró a számadás ideje. A tanévben istentiszteletre jártak a gyermekek, bibliai történeteket ismertek meg. Tanultak pl. Péterről, Jézus Krisztus tanítványáról, akiben annál jobban nőtt a bizalom Jézus iránt, minél jobban megismerte Őt. Amikor az Úr azt kérte, kivetette a hálóját, követte Jézust földi vándorútján, megvallotta, hogy szereti az Urat, elhitte, hogy az Ő segítségével tud a tengeren járni, kardot rántott, amikor úgy gondolta, hogy meg kell védelmeznie Urát, DE ő volt az tanítvány is, aki elaludt, amikor pedig virrasztania kellett volna Ura mellett. Ő volt az, aki elmenekült és magára hagyta Jézust, majd félelmében háromszor tagadta meg. Péter is félt a bezárt szobában, ő pontosan olyan, mint mi magunk; lelkesedünk, majd semmivé leszünk. Pünkösdkor azonban Péter lelke újból megnyílt, újból tele lett bizalommal Isten és az emberek fele. Megváltozott benne valami, ahogyan a kisfiú is megváltozott a színes esernyő alatt. Az változtatta meg Pétert is, ami a szívében végbement. Ettől kezdve elkezdi mondani a jó hírt, az evangéliumot, az örömhírt, Isten szeretetének csodálatos megnyilvánulását az emberek felé Jézus Krisztus által. Ami Péterrel megtörtént, velünk is megtörténhet, a Krisztussal, a Szent Lélekkel való találkozás által, mert Ő nagyon szeret minket.

Az istentisztelet végén minden gyermek kapott egy kis színes papíresernyőt, ami arra emlékeztet, hogy Isten színes esernyője alatt járhatunk örömben és békességben. Ezt az örömet és békességet kívánta Máté Sándorné Emese néni minden gyermeknek erre a nyárra.

Ezután következett a hittanos gyermekek műsora. Erre készülve a 264. dicséret verseit énekeltük: „Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát, Önéki mennyei karokkal együtt zengj hálát!  Zúgó harang, ének és orgonahang, mind az ő szent nevét áldják.”

Ebben a tanévben 165 diák vett részt a hittanoktatásban, az iskolában és az óvodában. Az elvégzett lelkiismeretes munkáért köszönet Máté Sándorné lelkipásztornak, Farkas Katalin hitoktatónak, a presbitériumnak, Törökné Novadovszki Nelli KLIK vezetőnek, Vanyurné Lázár Erzsébet iskolaigazgatónak, és Bugyi Andrásné ÁMK vezetőnek. Minden héten kedden, szerdán és csütörtökön oktathatták a gyermekeket az óvodában és az iskolában. Az istentiszteleten mondtunk köszönetet mindazoknak a gyülekezeti tagoknak, akik segítették a gyülekezet munkáját: őrizték a babákat az istentisztelet ideje alatt, tartották a gyermekeknek az istentiszteletet, alkalmakat tartottak, újságot, honlapot szerkesztettek, segítették a lelkészek munkáját, vezették a varrókört, virággal díszítették az Úr asztalát…. Köszönet mindazoknak, akik ezt a munkát Isten Dicsőségére végezték!!

Ezután meghallgattuk az első, a második, a negyedik, a hatodik, a hetedik osztályos gyermekek, és az óvodások műsorát.

Azok a gyermekek, akik a legszorgalmasabbak voltak a tanévben, ajándékot kaptak. Ők azok, akik a legtöbbször voltak jelen a gyermek-istentiszteleteken, illetve azok, akik minden hittanórára lelkiismeretesen tanultak és dicséretes dolgozatot írtak.

A tanévzáró istentisztelet a 254. dicséret éneklésével ért véget: „Mindenkoron áldom az én Uramat, kitől várom én minden oltalmamat. Benne vetem minden bizodalmamat, mindenkoron dicsérem, mint Uramat.”