Túra és városnézés a Szekszárdi-dombságban

DSCF5457 DSCF5439 DSCF5298

A napok óta tartó közel 40 fokos hőség után üdítő meglepetésként érte Egyesületünk 50 fős csoportját a szemerkélő eső és a 22 fok körüli hőmérséklet, ami az augusztus 11-i program során várta a látogatókat a program első állomásán a Grábóci ortodox kolostornál. A gyönyörű környezetben fekvő Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templom történetét, az ott élők életét és ortodox szokásait kedves idegenvezetőnk szakszerű tolmácsolásával ismerhette meg a szabadszállási csoport.

A több, mint egy órás programot követően a csapat egyik része autóbusszal Szekszárdra utazott, ahol egy kétórás program keretében megismerkedtek a település történetével, nevezetességeivel, hírességeivel, míg egy 20 fős társaság az országos kék jelzést követve, egy 12 km-es kellemes gyalogtúrát követően érkezett meg a program következő állomására a szabadszállási Győgyei Csaba pincéjéhez, a GYŐGYEI BIRTOK-ra.

A házigazda bemutatta vállalkozását, a birtokot, majd a pincében egy kétéves „seprő-pálinkával” kívánt jó étvágyat az időközben elkészült bográcsos marhapörkölthöz.

Ebéd után a program ismét a pincében folytatódott, ahol a „ház” vörösborainak „minősítése” következett, majd Farkas Zoltán ajándék átadásával köszönte meg házigazdáink kedvességét és vendégszeretetét.

Útban hazafelé nem hagyhattuk ki a méltán nevezetes Dunaföldvári-fagyi-megállót és kissé fáradtan, de élményekben gazdagodva érkeztünk vissza Szabadszállásra.

Búza Vince

About Post Author