Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
A turafuggo.hu oldalon hívták fel a figyelmünket az első alkalommal megrendezésre kerülő teljesítménytúrájukra, amely a túrafüggő érem átadója is volt egyben.
Az éremre pályázás feltétele a Magyarországon és az országhatáron kívül megrendezett teljesítmény túrákon való részvétel, amely három fokozatban történik kiosztásra, bronz fokozat eléréséhez 250 km megtétele szükséges minimum három tájegységen, az ezüst szint 750 km és hat tájegység, az arany szint 1500 km és kilenc tájegységen megtett túrakilométer. 2015-ben sajnos lecsúsztam a bronz szintről 4,7 km-el, de 2016-ban szeretném megszerezni.
A túra Leányfaluról indult, vetettünk még egy pillantást a kikészített érmekre, és az elő regisztrációnak köszönhetően, gyorsan tudtunk startolni, és megindulni a 32,85km és az 1179 m szint legyűrésére.
A starthelynek kijelölt faluházból indulva, nemsokára a termálfürdő gőzölgő medencéi mellett haladtunk, elgondolkoztunk, lehet inkább ide kellett volna mennünk, de mentünk tovább, és az első balra kanyarodó úton elindultunk felfelé, itt láttuk meg egy ház kerítésének sarkában kiépített Szél Ede forrást.
Az utca végén aztán szembesültünk a természettel, és az áramszolgáltató munkatársainak csodálatos munkájával, mindenhol levágott faágakat kellett kerülgetnünk a kissé fagyos csúszós ösvényen, szerencsére nem tartott sokáig ez a szakasz. Beértünk az erdőbe, folytattuk utunkat, az első EP felé, egy kis kitérő után, a Rekettyés forrásnál volt kialakítva. Itt úgynevezett „feltételes pont” várt bennünket, ami egy irattartó tasakba helyezett kódból, és egy zsírkrétából állt. Nem tudom, próbáltak-e a túra szervezői fagypont közeli időben, egy kézben tartott puha papírra írni ilyen eszközzel, de szerintem nem, mert akkor más megoldást találtak volna. De nálunk volt toll és így már kivitelezhető volt a kódfelírás. Egy pohár forrásvíz után visszatértünk az útra, folytattuk utunkat az Álló-rét felé ahol ismét a korábban leírt, kódos, zsírkrétás megoldás fogadott. Itt tértünk rá a S+ jelzésre, és érzékeltük a hőmérséklet pozitív változását, mert a föld a lábunk alatt kezdett puhulni, és ennek köszönhetően kezdtünk tocsogni a sárban.
Elértük a keresztező kerékpárutat, ahol ismét egy feltételes pontot kellett volna találnunk, de ez elmaradt és álltunk többen értetlenül, telefonos segítségkérés után kiderült, hogy mivel csak feltételes pont ezért most nem is került kihelyezésre, jót mosolyogtunk és ezt is betudtuk az első szervezésnek. Aszfaltozott kerékpárúton haladtunk 5,5 km-t, mire elértük az első már valós ellenőrző pontot, ahol szóvá tettük az előző pont hiányát, de a pontőr csak ugyanazt mondta, amit telefonon is hallottunk, hogy csak feltételes pontról van szó ezért maradt el. Indultunk is gyorsan tovább, a Visegrádi kapu irányába, hogy megcsodálhassuk a gyönyörű Duna-kanyarunk páratlan szépségét, amelyet meglátva még a sár és emelkedő okozta fáradtság is, háttérbe szorult. Az EP-t elérve, érdekes kiírással találkoztunk, ahol az is fel volt írva mennyit jöttünk az előző EP- óta. Nem teljesen értettük, de biztos volt értelme.
Utunk folytatásaként ismét a sáré lett a főszerep, itt még néhol járható volt a kijelölt útvonal. A József forrásnál ismét jólesőn frissítettük magunkat, mert az ellenőrző pontokon nem volt folyadék, pedig egy bögre tea ilyen időben, jól esett volna. Elértünk ismét egy sáros szakaszt, amely vegyítve a fakitermelők gépeinek csodás tevékenységével, minek köszönhetően az út túrázásra teljesen alkalmatlanná vált, ezért az erdő fái között szlalomozva haladtunk a következő elágazásig, innen szerencsére barátságosabbá vált a terep, és egy gyönyörű patakvölgy haladt az út mellett. A patak hídján átkelve értük el a Zöld sáv turistajelzést, amely a patak medret keresztezve indult ismét felfelé egy kis szikla peremen a hozzánk társult túratársak szerint „via ferrata” jellegű úton.
Ismét egy erős emelkedés után elértük Kis- Bükk-tetőt ahol gyönyörű idős fák fogadtak, de mi nem a rövidebb úton mehettünk tovább, hanem le kellett ereszkedni az utolsó feltételes EP-hez, Leány-kúthoz hogy a kód beírása után, igen kemény, embert próbáló emelkedést küzdjünk le, amely 1 km-en 200m volt, ezt még nehezítette a zord időjárás által kidőlt fákon történő átjutás is.
Már csak a Vörös kőhöz való feljutás volt hátra, ahol ismét a Duna panorámája kárpótolt a sok fáradtságért, és innen le kellett ereszkednünk Leányfaluba és beérni a célba.
Összességében egy gyönyörű tájon megszervezett, még gyerekbetegségekkel szenvedő túrán vettünk részt, ahol a legnagyobb szívfájdalmunk az ár érték arány volt. Mert 2500ft-os nevezési díjért 3 ep-n édesség, a célban víz, zsíros, vajas kenyér fogadott. Lehetett volna olcsóbb is, és akkor biztos szívesen visszatérnénk.
Forrás: hnyk.hu
About Post Author
