Vargyasi testvér-település küldöttsége Szabadszálláson

DSC_0076 DSC_0576 DSC_0581 DSC_0582

Szabadszállás és az Erdélyi Vargyas község kapcsolata 1941-re nyúlik vissza. 2003-ban egy riportnak köszönhetően a két település vezetői ismételten egymásra találtak és elhatározták, hogy felelevenítik és megerősítik a települések kapcsolatát. Azóta a települések minden alkalmat és lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy Szabadszállás és Vargyas lakói találkozzanak egymással, ezzel is elmélyítve a társadalmi és kulturális együttműködést.

A tavalyi évben egy Szabadszállási küldöttség tett látogatást Vargyasra és környékére.2018-ban pályázatot nyújtottunk be a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, hogy támogassa Szabadszállás és Vargyas község között kialakult testvérvárosi kapcsolatokat.Úgy döntöttünk, hogy ebben az évben a nyertes pályázatunknak köszönhetően 10 tagú delegációt fogadunk Erdélyből.

A pályázaton elnyert összeg segítségével az itt töltött 4 nap alatt a Vargyasiak megismerkedtek a 740 éves Szabadszállás történelmével, Petőfi Sándor Szabadszálláshoz és Kiskőröshöz való kötődésével. A vendégek többek között részt vettek a szabadszállási városi napok rendezvénysorozatán is.

Az első napon fővárosunk nevezetességeiből kaptak ízelítőt. Megtekintették többek között a világörökség részét képező Hősök terét, a Városligetben a Vajdahunyadvárát és az itt található Mezőgazdasági Múzeumot. Délután a Budai Várnegyedben tettek sétát ahova az UNESCO Világörökség listáján is szereplő Budavári siklóval mentek fel. Itt megtekintették a Szent György téren található  Sándor-palotát, amely 2003-óta Magyarország köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal székhelye. Megnézték a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostor épületét, a nagy történelmi múltra visszatekintő Mátyás-templom műemlék épületét. A Halászbástya kilátóteraszairól gyönyörködtek a páratlan budapesti panorámában.A Budai Várnegyed történelmi környezete, gyönyörű középkori műemlékei, 17-18. századbeli lakóházai nagy hatással voltak a vendégekre.

Pénteken helytörténészek bevonásával megismertettük a Vargyasiakat Szabadszállás és Kiskőrös Petőfi emlékeivel.  Betekintést nyertek Kiskőrösön az Evangélikus templomban az 1814-1838-ig vezetett keresztelési anyakönyvbe, melybe be van jegyezve a költő keresztelésének ideje és helye. Ezután a Petőfi emlékmúzeumban kaptak ízelítőt a történelem ezen időszakáról a nemzet védelméért és a szabadságért harcolók életkörülményeiről, Petőfi életútjáról.

A XVIII. század utolsó harmadában épült emlékház már az 1880-as években zarándokhellyé vált. Az utcai szobában – mely szinte változatlanul maradt az idők folyamán – egykori bútorok, a szabadkéményes konyhában pedig korabeli főzőedények találhatók.

A két épület közötti sétálóudvar különlegessége az aradi vértanúk emlékfala, valamint az Európában egyedülálló Műfordítói Szoborpark, amely a Petőfi műveit fordítók portréinak ad helyet. A park évről évre gazdagodik, hiszen több mint ötven nyelven olvasható Petőfi.

A Vargyasi küldöttség képviselője és Dr. Báldy Zoltán polgármester az emlékezés koszorúját helyezte el a Szabadszállási Városházán lévő Petőfi szobornál és Kiskőrösön a Petőfi emlékház falán.

Délután a vendégek részt vettek a szabadszállási postaszolgálat elindulásának 230. évfordulója alkalmából, valamint Csomák Lászlóné – Cserzsi paverpol textilszobrász alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitóján a József Attila Közösségi Házban.

A következő nap délelőttjén Szabadszállás intézményeit, nevezetességeit ismerhették meg, majd délután a szabadszállási városi napok rendezvényein vettek részt. A megnyitón a küldöttség részéről Pájer György köszöntötte a Szabadszállásiakat és a vargyasi népviseletbe öltözött Csorba Ivett Melinda elszavalta Wass Albert versét.

A délután folyamán vendégeink találkoztak a Nőszirmok Klub tagjainak azon csoportjával, akik a tavalyi látogatáson részt vettek Vargyason. Az általuk sütött sütemények és egyéb finomságok mellett szórakoztak a városi napi programokon.

A látogatás mindvégig jó hangulatban telt, kiváló alkalmat adott arra, hogy a küldöttség tagjai megismerjék kultúránkat, népi hagyományainkat.A jó hangulatú beszélgetések még közelebb hozták egymáshoz a két település lakóit, új barátságok alakultak ki.

Vasárnap élményekkel telve indultak vissza Erdélybe. Hazaérkezésüket követő napokban is az itt szerzett élményeikről számoltak be ismerőseiknek.

Kapcsolódó kép

About Post Author