A katolikus templom külső tatarozására gyűjtöttek

Ötödik alkalommal szervezett jótékonysági estet a szabadszállási Lisieux-i Szent Teréz Egyházközség a katolikus templom rendbe tétele érdekében. Az idei rendezvényt február 14-én tartották meg, melynek az ÁMK József Attila Közösségi Ház adott otthont.

 

Az első jótékonysági est bevételéből újult meg templomunk villamoshálózata, a következő esztendőben a belső festést végeztük el. A harmadik évtől az épület külső felújítására gyűjtünk – mondta köszöntőjében Kiss József plébános.

A műsor első részében a gyerekek léptek színpadra, majd a felnőttek produkciói következtek. Az előadás csúcspontjaként Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című elbeszélő költeményének feldolgozását mutatták be a Lisieux-i Szent Teréz Egyházközség tagjai. A jótékonysági estet Dr. Finta József általános érseki helynök, plébános  is megtisztelte jelenlétével.

Elmondta, örül annak, hogy ilyen sokan – gyermekek, fiatalok, felnőttek – részt vesznek az est lebonyolításában, ami jól mutatja a közösség erejét, összetartozását, tenni akarását, melynek eredményeként rövidesen megújul a szabadszállási katolikus templom.

A jótékonysági rendezvény szentmisével folytatódott, majd hajnalig tartó mulatozással fejeződött be.

 

 

About Post Author