Ajándék a város lakóinak

Hagyományos adventi műsorát tartotta december 17-én a szabadszállási Nőszirmok Klub. A rendezvénynek a József Attila Közösségi Ház adott helyet.

A rendezvény vendégeit Baracsi Péterné, a Nőszirmok Klub vezetője köszöntötte. Az adventi műsor első részében „A három évszak” című mesejátékot láthatta a lelkes közönség. A folytatásban Kosztolányi Dezső, Forgács Erzsébet, Kerekes Károly, Gábor Éva, Kárász Izabella műveiből és klasszikus karácsonyi dalokból válogattak a Nőszirmok Klub tagjai. Az adventi műsort a közönség vastapssal jutalmazta. Az előadást után  a Nőszirmok Klub idei évi munkáját egy-egy szál virággal köszönte meg a város nevében Ujlakiné Bencze Ildikó alpolgármester és Darabos József önkormányzati képviselő.

 

About Post Author