Az időseket köszöntötte az Alapszolgáltatási Központ

Immár több éves hagyomány intézményünknél, hogy köszöntjük az élet küzdelmeiben megfáradt időseinket, akik megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik. Az Alapszolgáltatási Központ szervezésében, október 7-én rendhagyó helyen, a Szabadszállási Ipartestület Székházában tartottuk meg ünnepségünket, közel 80 fő részvételével. Erre az alkalomra Kunszentmiklósi Kistérségi Integrált Szociális Otthonból is érkezetek idősek, a két intézmény között lévő immár évekre visszavezethető jó kapcsolatot tovább erősítve.

 

Az ünnepség a Kishalmi Istvánné vezetésével működő, Szabadszállási Amatőr Színjátszó csoport színvonalas műsorával kezdődött. Majd az intézmény dolgozói és a magam nevében Sík Sándor versével köszöntöttem vendégeinket, jelenlegi és volt munkatársainkat, az időseket, akikért érdemes és kell dolgoznunk nap mint nap. Ezután Dr. Báldy Zoltán városunk polgármesterének köszöntő szavai következtek.

A Kunszentmiklósról érkezett idősek, Köviné Fövenyi Julianna vezetésével táncos zenés szórakoztató műsorával kedveskedtek nekünk. Majd az Alapszolgáltatási Központban működő klubunk tagjai kötötték csokorba legkedvesebb dalaikat, és nyújtották át nagy szeretettel és énekszóval, valamint Országh Jánosné klubtagunk egy szép verssel ajándékozott meg mindnyájunkat.

A zenét a Szabadszálláson is jól ismert Fodor Sándor „Csibe” szolgáltatta, amelyre mindnyájan táncra perdültünk. A finom vacsorát dolgozónk Id. Somogyi Sándor készítette el.

Köszönetet szeretnénk mondani támogatóinknak: Szőke Péternek a Szabadszállási Ipartestület elnökének, aki a helyet biztosította számunkra. A Város Önkormányzatának az anyagi támogatásért, Kovács Lajosnak a felajánlott finom borokért, Benkovszki Zoltán Soltszentimrei vállalkozónak a vacsorához fogyasztott szódáért.

Mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat és a következő években is folytatjuk ezt a szép hagyományt. Addig is minden idősnek kívánunk jó erőt, egészséget.

 Ahogy Müller Péter megfogalmazta: A régi időkben az idős embereket nagyra értékkelték a társadalomban.

„Nem azért mert fáradságos életükkel kiérdemelték, nem is abból a józan előrelátásból, hogy egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre, hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!”

Nekünk is meg kell látnunk ebben az értékvesztett világban az értéket, amelyet az idős emberek képviselnek, a leghitelesebben élettapasztalatuk, bölcsességük okán.

Őket köszöntöttük ezen az ünnepen. Fogadják ezt a verset szeretettel, amely elmondja, hogy lehet megöregedni úgy, hogy az szép és tartalmas legyen, mint a legszebb művészet.

Sík Sándor –
A legszebb művészet

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.

Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.

Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.

De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít fel.

Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.

Az Úr nem szűnik meg tanítani,

Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő –
S te sem vagy semmi.

S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.
Kezed imára kulcsolod –
ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre –
Körülötted nagyra és kicsinyre.

S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.

 

Szabó Zsolt