Életfát állítanak Szabadszálláson

ddxx

Fából készült köztéri alkotás felállítását kezdeményezte a Nőszirmok Klub. Az „Életfa” elkészítéséhez az idei esztendőben ötszázezer forinttal járul hozzá a város képviselő-testülete.

Öt esztendővel ezelőtt indította el városunkban a „Minden születendő gyermeknek ültessünk fát” programot a Nőszirmok Klub. Az akció keretében a település három pontján – KRESZ park, régi játszótér, futballpálya – telepítettek facsemetéket a szülők bevonásával.

A hagyomány megőrzése érdekében a klub egy köztéri alkotás felállítást kezdeményezte. Javasolták, hogy a műalkotás elkészítésével a Szalkszentmártonban élő Bakos Gyula erdélyi faszobrászt bízzák meg. A munka becsült költsége közel egymillió forint.

A klub tagsága a szobor helyének az orvosi rendelő előtti lankás pihenőparkot szemelte ki. A városatyák július 12-ei ülésükön támogatták a Nőszirmok Klub kérését.

A határozat értelmében – a hivatalos árajánlat bekérése után – az idei támogatási keretből ötszázezer forintot csoportosítottak át az „Életfa” elkészítésének költségeire.

-g-

Fotó: Bakos Gyula szobra Kunszentmártonban

About Post Author