Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
Január 13-án 17 órai kezdetre invitálta az emlékezni kívánókat a Honvéd Nyugdíjas Klub és a József Attila Közösségi Ház a II. világháborús emlékműhöz. Pontban öt órakor, a harangszó jelére, az áldozatok és a Doni áttörés tragédiájának emléknapja tiszteletére lobbantak fel az emléktűz lángjai. 1943. január 12-én az urivi, 14-én a scsucsjei hídfőből is kitörtek a szovjet csapatok és 16-ára a három részre szakított 2. magyar hadsereg arcvonala a csapások alatt felbomlott. A haderő, mintegy kétheti elkeseredett küzdelem és hatalmas veszteségek után, január 24-én (részeivel február 2-4. között) „vált ki az arcvonalból”.
Megemlékező együttlétünkön a Himnusz közös éneklését követő felvezető után Reményik Sándor „A katonák” című verse hangzott el Pócs Balázs tolmácsolásában.
Szabadszállás város polgármestere, Darabos József emlékezett meg a 2. magyar hadsereg katonáinak, munkaszolgálatosainak áldozatáról. Szólt a megemlékezés valamikori „tilalmáról”, az áldozatvállalásról és szólt a szenvedésről, kiemelve: „Legyünk azon, hogy ez az emléknap mindig megmaradjon figyelmeztető jelként, a béke jeleként. Emlékezünk a jövő végett, a boldog jövő miatt! Őrző lángot gyújtva, gondolatban és tettben, fejet hajtva tisztelegjünk tehát itt, ennél az Emlékműnél a hősök előtt és kérjük az Urat, adjon hajlékot lelküknek odafönn!”
A múltidézés Reményik Sándor „Glória” című versével (előadó Pócs Balázs) folytatódott, majd Máté Sándor alezredes, református tábori lelkész kérte Isten áldását az áldozatok emlékére.
Koszorút helyezett el az emlékműnél és mécsest gyújtott Darabos József, Szabadszállás város polgármestere és Farkas Zoltán, a Honvéd Nyugdíjas Klub elnöke, továbbá Bajusz Gábor, a Szabadszállási Települési Értéktár Bizottság elnöke.
A megemlékezést – az emlékműnél – az emlékező gyülekezet mécses gyújtása és a „Magyar takarodó!” kürtjele zárta.
A közös visszatekintés a József Attila Közösségi Házban folytatódott, ahol Puskás Fanni előadásában elhangzott Kustra Ferenc „A Don-kanyar emlékére” című verse.
A „Fagyhalál …” című kiállítást Horváth Balázs mutatta be. Elmondta, hogy az elmúlt esztendei megemlékezések tartalmukban egymásra épülő „emléksort” képeznek, amely emléksor a 75. évfordulón (2018-ban) áttekintést adott a hadieseményekről, egy éve megjelenítette az események szélesebb történelmi vonulatát és szólt az igazán fontosról, az emberek áldozatáról, míg a jelen alkalom szintén az emberi áldozatot láttatja, de annak egy drámai oldaláról, a fagyhalálról szól. A kiállítás összeállítója megnyitóként egy olasz szemtanú, Giulio Bedeschi katonaorvos visszaemlékezéséből idézett, amely a rettenetes fagyhalál döbbenetes megjelenítése volt. A kiállítás egy sajátos képanyag válogatás, melynek témája e rettenet.
A megemlékezésben egyfajta óhajként elhangzott: „… ez az emléknap mindig megmaradjon figyelmeztető jelként …” nem egyszerű szófordulat csupán, nem marad óhaj, hanem valós lehetőség. Záloga ennek az, hogy a múltidézés állandó résztvevői a jövőt képviselő diákok is. Sajátos ismeret és kötelezettség átadás egy ilyen alkalom, ahol együtt az idősebb és a fiatal, együtt az, aki átélte és az, aki már sokszor, vagy épp még csak most hallott róla, együtt a múlt, a jelen, és a jövő. Mert összetartozunk! Mert nem egymás mellett vagyunk, hanem együtt: a múltunkkal – a jelenben – a jövőért.
Köszönet a versek tolmácsolásáért Pócs Balázsnak, továbbá Puskás Fanninak és felkészítőjének Kishalmi Istvánné tanárnőnek; köszönet a közreműködésért a Petőfi Sándor Általános Iskola megjelent tanulóinak, az emlékező gyülekezetnek, tűzőreinknek, és a József Attila Közösségi Ház munkatársainak.
Szöveg: Horváth Balázs István
Fényképek: Fábián Krisztián
About Post Author
