Föld napi projekt hét

DSC_1031 DSC_1086 DSC00858 DSC00898

Ebben az ünnepli 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfordulója a Föld napja világmozgalomnak. Sokat tettünk, de nem eleget – ezért is volt 2014 az eddigi legmelegebb év a Földön, a mérések 1900 körüli kezdete óta.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
 Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében.

Iskolánk pedagógusai egy egész héten át változatos programokon keresztül igyekeztek felhívni a figyelmet a Föld megóvásának fontosságára és arra, milyen csodálatos és mennyire sérülékeny.

A gyerekeknek játékos feladatokkal, fejtőrökkel, kvízekkel, érdekes előadásokkal próbáltuk megfoghatóvá és érzékelhetővé tenni annak tényét, hogy bolygónknak mivel ártunk, illetve mivel tudjuk megvédeni.

Beszélgettünk az energiatakarékosság, a szelektív hulladékgyűjtés, a víztakarékosság, az újrahasznosítás jelentőségéről, a növények és állatok felelős gondozásáról.  Megtisztítottuk az iskola udvarát és közvetlen környezetét a mindennapos szeméttől, virágot ültettünk. Energia őrjáratot hoztunk létre a felesleges áramfogyasztás korlátozására. Gondolattérképet készítettünk arról, hogyan tudnánk megóvni és megvédeni kihaló félben lévő állatainkat.  Biciklitúrára mentünk.
Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át a környezettudatos életvitelre.Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit látva (pld: – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagok terjeszkedését, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb.) kezdeményezték a közös felelősségre hívták fel a figyelmet.Ennek érdekében felhívást intéztek a világ minden országába, hogy április 22-én a Föld napján olyan tevékenységeket végezzenek, pld. előadások, faültetés, a hulladékok újrahasznosításának megszervezte, amelyek felhívják a figyelmet a Föld  védelmének fontosságára.A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek. Azóta évről évre fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek.