Gépkocsiból loptak

A megalapozott gyanú szerint a kunszentmiklósi trió tagjai feltörtek egy személygépkocsit és abból műszaki cikkeket, valamint arany ékszereket loptak el több millió forint értékben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 9-én 22 óra és 22 óra 30 perc közötti időben ismeretlen tettesek egy szabadszállási lakóház előtt parkoló személygépjárművet feltörtek és abból egy digitális fényképezőgépet, egy mobiltelefont, valamint arany ékszereket tulajdonítottak el több millió forint értékben. Az elkövetők távozásukkor kiszúrták az autó kerekeit is.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került három kunszentmiklósi lakos, akiket 2016. március 17-én délután elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki.

A 32 éves N. Zoltánt és a 30 éves N. Leandert őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet az illetékes járásbíróság 2016. március 18-án elrendelt. Harmadik társuk, a 25 éves N. Szabina az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.

 

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

About Post Author