Idén sem tétlenkedett a helyi értéktár bizottság

Soron következő ülést tartotta november 9-én a szabadszállási Települési Értéktár Bizottság. Bányai János elnök az idei évben elvégzett munkáról és a jövő évi tervekről tájékoztatta a tagságot.

A települési értéktár bizottság elnöke elmondta, az idei esztendő sem telt el eseménytelenül. Februárban elkészült hivatalos facebook oldaluk, amelyen már láthatóak, azok a helyi értékek, melyeket a jövőben ténylegesen szeretnénk felvetetni a helyi értéktárba. A költészet napjára elkészültek a Dörmögő-ház új tablói, összeállításuknál a költő Szabadszálláshoz való kapcsolatát helyezték a középpontba. A legkiemelkedőbb eredmény a Tóth Sándor: Szabadszállás múltjából című könyvének újbóli kiadása volt, mely a bizottság kezdeményezésére valósult meg.

A bizottság tajai az elmúlt év folyamán több rendezvényt is megvalósítottak, illetve közreműködőként segítettek más programok megszervezését, lebonyolítását. Januárban a Hazajáró című televíziós műsor készítői, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár tartott közönségtalálkozót a közösségi házban. Márciusban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához kötődően, majd októberben az aradi vértanúk emléknapján a könyvtárral közösen, a helyi általános iskolában Szabadszállás és Petőfi Sándor kapcsolatairól, illetve a mártírhalált halt honvédtábornokokról szóló feladatlapot tölthettek ki a tanulókkal, akik egyben megismerkedhettek a témával foglalkozó könyvekkel is. A reformáció 500. évfordulójára Süveges-Holczmann Andrea a szabadszállási református templom történetét bemutató kiállítási anyagot állított össze. A felsoroltakon túl az értéktár bizottság képviselte magát a nemzeti ünnepeken is – foglalta össze a 2017 év történéseit Bányai János.

A bizottság elnöke a jövő esztendő feladatai közül kiemelte a helyi értékek felvételét az értéktárba. Célként jelölte meg a Petőfi szobor rekonstrukcióját, a néhai koleratemető megmaradt sírköveinek megmentését, melyeknek a temetőben kívánnak emlékhelyet kialakítani, valamit rendbe hozni a Tóth Sándor Helytörténeti Gyűjtemény elöregedett tablót. Bányai János egyben jelezte, hogy az értéktár működéséhez, céljainak anyagi fedezetre lenne szükség, forrásként a város költségvetését nevezte meg. A bizottság elnöke kezdeményezte, hogy akadályoztatása esetén a helyettesi feladatokat Fábián Krisztián lássa el. A bizottság a napirendi pontokokban foglaltakat, illetve Bányai János kezdeményezést egyhangúlag jóváhagyta.

About Post Author