Idénymunkások szabályos és egyszerű foglalkoztatása

Az őszi betakarítások idején a gazdálkodóknak több munkaerőre van szükségük, mint máskor. A legjobb megoldás az átmeneti létszámnövelésre az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás, amely az idénymunkások alkalmazásának legcélszerűbb módja – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Egy munkáltató ugyanazt az idénymunkást maximum 120 napra alkalmazhatja egyszerűsített foglalkoztatás formájában egy naptári éven belül. A feleknek elég szóban megállapodniuk, de a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-nál ezt a foglalkoztatást.

A bejelentést

• elektronikusan, ügyfélkapun keresztül a 16T1042E jelű elektronikus adatlap megküldésével, vagy

• a 185-ös telefonszámon

lehet teljesíteni, de mindkét lehetőséghez szükség van ügyfélkapus regisztrációra.

A bejelentést szigorúan a munkavégzés kezdete előtt kell teljesíteni, és a módosításra, visszavonásra a bejelentéstől számított 2 órán belül van lehetőség.

Ha a foglalkoztatás a bejelentés utáni napon kezdődik, aznap reggel 8 óráig kell a módosítást bejelenteni, különben a munkáltatónak meg kell fizetnie a közterhet az adott napra is. Ha pedig a foglalkoztatás több napra szól, mint az az eredeti bejelentésben szerepel, a plusz napokon is reggel 8-ig kell a módosítást bejelenteni.

A mezőgazdasági idénymunka minden naptári napjára munkavállalónként 500 forint közterhet kell fizetnie a munkáltatónak a következő hónap 12-éig a NAV Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő közteher befizetések 10032000-06057763 beszedési számlájára.

Az a munkáltató, amelyik nem jelenti be idénymunkása foglalkoztatását, bírságra számíthat, amelynek kiszabásakor a NAV az eset valamennyi körülményét mérlegeli.

További részletek a NAV honlapján (www.nav.gov.hu), a 46. tájékoztató füzetben olvashatók.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

 

About Post Author