A rossz idő ellenére is közel kétszázan látogattak el az Ezüst Kopogók Néptánc Együttes javára rendezett jótékonysági műsorra a József Attila Közösségi Házba március 17-én, ahol az óvodásoktól a felnőtt korosztályig léptek színpadra a táncosok. A vendégeket Hofmaiszter Anikó az együttes vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy az együttes egyesületté szerveződik, és reményeik szerint a működésüket és további szerepléseiket ez nagyban segíteni fogja. A műsorban magyarbődi, szatmári, táncokon kívül, népdalokat és verseket adtak elő a fellépők. Az előadás egyik fénypontja a felnőtt és junior csoport hölgy tagjainak zoborvidéki asszonycsúfolója volt, amely a közönség soraiban is nagy sikert aratott.
A program vacsorás esttel zárult a Zöld Ász vendéglőben, itt egy meglepetéssel is kedveskedtek a szervezők a vendégeknek. A dunaföldvári Levendula Alapfokú Művészeti Iskola tassi társastánc csoportja tartott bemutatót a vacsora után. Az ízletes falatok mellé a zenét a Sanzon együttes szolgáltatta. A táncos gyermekek szüleinek jóvoltából a desszert sem maradt el. És ha már sütemény, akkor természetesen zsűrizés is volt. A három tagú zsűri nem volt könnyű helyzetben, közel húsz féle süteményt kóstolt végig. A legfinomabbnak Herkovicsné Varga Ágnes diós süteménye bizonyult, a második helyezést Kölesdi Erzsébet citromos krémese érte el, a harmadik pedig Gál Andrea csokoládés süteménye lett. Az est tombolahúzással fejeződött be. Az együttes az est bevételét ruhatárának bővítésére, táborok és rendezvények megvalósítására fordítja.
Kép és szöveg: Fábián Krisztián