Tizedik alkalommal rendezték meg a Rozsnyai Pál Fogathajtó Emlékversenyt Szabadszálláson, amely az FEI és a Magyar Lovas Szövetség szabályzata szerint a C kategóriás versenyzők részére Bács-Kiskun megyei OB-pontszerző futam is volt egyben. A nevezők tíz kategóriában, akadály- és vadászhajtásban mérték össze tudását. A július 2-án megtartott megmérettetésen a fiatal hajtók is bemutatkoztak.
A jubileumi emlékversenyt Mondok József, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, a fogathajtó szakág elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Sövény Sándor, kiskunkapitány és a rendezvényt szervező egyesületek vezetői. A verseny megkezdése előtt a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták Rozsnyai Pál, az 1848-as szabadságharc főhadnagyának, Szabadszállás város egykori főbírájának a Helytörténeti Gyűjtemény falán elhelyezett emléktábláját.
A megmérettetésre nem csak helyi és a környező települések fogatosai neveztek, érkeztek versenyzők a megye másik szegleteiből is. A tíz kategóriában a következő eredmények születtek.
Kétfordulós akadályhajtás – egyesfogat: 1. Lucza Gábor. Kétfordulós akadályhajtás – kettesfogat: 1. Varga János, 2. Viszus Szabolcs, 3. Balázsevics Imre. Kétfordulós akadályhajtás – póni kettesfogat: 1. Ifj. Végi Tibor, 2. Aszódi Richárd, 3. Végi Gábor. Kétfordulós akadályhajtás – szabadidős egyesfogat: 1. Kamasz Adrián 2., Kamasz Adrián 1., 3. Tolvaj Norbert. Kétfordulós akadályhajtás – szabadidős kettesfogat: 1. Knipfel Zoltán, 2. Varga Lajos, 3. Csaplár Károly. Kétfordulós akadályhajtás – póni kettesfogat: 1. Huszák Balázs, 2. Marosi Zoltán, 3. Végi Boglárka. Vadászhajtás – egyesfogat: 1. Lucza Gábor, 2. Kamasz Adrián 2., 3. Tolvaj Norbert. Vadászhajtás – kettesfogat: 1. Viszus Szabolcs, 2. Vida Filus István, 3. Varga János. Vadászhajtás – póni C kategória: 1. Ifj. Végi Tibor, 2. Végi Gábor, 3. Aszódi Richárd. Szabadidős póni vadászhajtás: 1. Huszák Balázs, 2. Vida-Filus Milán, 3. Marosi Zoltán. A vándorserleget a póni C akadályhajtás győztese vihette haza. A helyezetteknek járó elismerések mellett számos különdíj is átadásra került.
A versenyen kívül az ifjú hajtók is pályára léptek. A gyermek fogathajtó bemutatón a következő sorrend alakult ki: 1. Marosi Katalin, 2. Csaplár Hanna, 3. Röth Mirella, 4. Varga Janka, 5. Ludányi Szabolcs, 6. ifj. Csaplár Károly, 7. Németh Dorka.
A díjakat Gáspár Ferenc, a Szabadszállási Gazdakör elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, Huszár István, a Szabadszállási SE elnöke, Aszódi Tamás, Sipos Lukács és Molnár István adták át.
Az évfordulós rendezvényen emlékplakettben részesült: Sövény Sándor, Cserjés Sándor (posztumusz), Bak Nándor, Bányai János, az Ő nevükhöz fűződik a Rozsnyai Pál Fogathajtó Emlékverseny elindítása. Gyenes Mónika, aki több éve főszervezője a rendezvénynek, valamint Huszár István, a Szabadszállási SE elnöke több éves segítő együttműködéséért.
A Rozsnyai Pál Fogathajtó Emlékversenyt néptánc, lovas- és biga (harci szekér) bemutató színesítette.
A program a Szabadszállási SE rendezésében és a helyi gazdakör támogatásával zajlott.
Kép és szöveg: Gulyás Sándor