Kun őseikre emlékeztek

Kunokról kunoknak címmel nyílt kiállítás a kun nap alkalmából május 5-én a József Attila Közösségi Házban. A rendezvényt dr. Báldy Zoltán polgármester nyitotta meg, a tárlatot Bányai János, a Települési Értéktár Bizottság elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe.

Illyés Gyula: Kunhalmok című versét Pócs Balázs mondta el, a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar kun dalokat adott elő, az Ezüst Kopogók Néptánc Együttes a Kiskunság táncdialektusaiból válogatott. A „Kunokról Kunoknak” című kiállítás anyagát a közösségi ház dolgozói állították össze. A tárgyak jelentős része a Tóth Sándor Helytörténeti Gyűjtemény anyagából származik, valamint Szűcs Sándor, a tájház gondnoka és Bognár Lajosné által felajánlott suba, kalap, gamós bot, kolompok tette teljessé a tárlat anyagát.