László Szilárd bronzérmet szerzett a szentpétervári junior ökölvívó világbajnokságon

László Szilárd, a KSC-KESI sportolója a szentpétervári junior világbajnokságon a bronzig menetelt és így került fel az érmesek listájára, a 70 kg-os súlycsoportban. A tizenhat esztendős szabadszállási öklöző három szép győzelemmel (a tadzsik Abdurahmanov, a moldáv Neagu, a kazak Zaushev után) jutott a négy közé.

Szeptember 4-12-között megrendezett szentpétervári viadalon, a magyar válogatott tagjaként induló László Szilárd bronzéremmel zárta a Junior- Világbajnokságot. A kecskeméti bokszoló menetelését végül a török bajnok (Bayram Malkan) állította meg az elődöntőben. Külön bravúrnak számít, hogy az Ázsia bajnokságot is megnyerő -mely köztudottan a világ egyik legerősebb versenyének számít – kazak Zaushev-et, három menetben, pontozással ugyan, de le tudta győzni.

Németh János a KSC-KESI (kecskeméti sportiskola) és a bronzérmes bokszoló edzője nyilatkozta: „Szinte bravúrként tekintek tanítványom kimagasló eredményére. Valamint büszke vagyok Szilárd teljesítményére, mert, míg hazánkban eredményes bokszolónak tekinthetjük, nemzetközi szinten a VB előtti négy eddigi meccsével, a világ elitjében „zöldfülűnek” számít. Viszont az eredmény ismeretében azt hiszem kijelenthetjük, hogy nemzetközi mércével mérve is szenzációs karrier előtt áll, bár ahhoz még nagyon sokat kell dolgoznunk.”

Farkas József, a Junior Nemzeti válogatott edzője elmondta: „Szilárd egy kicsit elfáradt a torna végéhez közeledve, ezért fejben nehezebben viselte a nyomást, mint ellenfele. Valamint azt is megemlítette, hogy az orrvérzés is zavarta, mert korábban soha nem fordult elő vele ilyen. Az edző ennek ellenére boldog és büszke, hogy részese lehetett Szilárd sikerének.”

„Egészen meglepő számomra, hogy a világbajnoki bronzig jutottam. A felkészülésem során már titkon éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok. Bár tavasszal ugyan Európa Bajnoki 5. helyezést értem el, mégis, ami a VB-n a meglepetést okozta, és egyben rányomta a bélyegét a teljesítményemre, az a nemzetközi porond általi nyomás, a hihetetlen nagy tét, és a sajtóérdeklődés volt. Igazán különleges ez, az eredmény számomra, örülök, hogy világszerte elismert ökölvívókkal mérettem meg, akik akár 40-50 nemzetközi mérkőzéssel a hátuk mögött érkeztek Szentpétervárra. Ha a magam mérlegét nézem, akkor nekem összesen volt ennyi meccsem. Így az elért eredményeim tükrében bízom benne, hogy mind a szakmai, mind pedig a támogatók, valamint állami ösztöndíj általi segítséget megkapva tovább bővíthetem tapasztalatomat, és tovább menetelhetek a Világbajnoki sikerig. Valamint céljaim között van a 2020-as Olimpián való eredményes részvétel is.”nyilatkozta László Szilárd ökölvívó.
László Szilárd felkészítéséről edzője, Németh János gondoskodott, az edzések helyszínét Lukács Zoltán a kecskeméti Colosseum Fitnessterem tulajdonosa, a versenyeztetést pedig a KSC-KESI Kecskeméti Sport Iskola biztosította. A felkészülést Tolnai Attila és a Gumi-Sped Kft. támogatta.

László András