,,Látni és Látszani’’

20152610074752

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a ,,Látni és Látszani’’ nevű országos kampányt, melynek keretében a rendőrség együttműködő partnereinél különböző térítésmentes szolgáltatásokat vehetnek igénybe a járművezetők.

 

A megváltozott időjárási körülmények miatt az év végéhez közeledve módosulnak az út – és látási viszonyok, amely az őszi időszakban történt balesetek fő kiváltó oka. Ebben az évszakban a járművezetők felelőssége, hogy gondoskodjanak gépjárműveik évszaknak megfelelő műszaki felkészítéséről.
Emellett fontos, hogy a sofőrök kellő figyelmet fordítsanak saját szemük épségére, látásuk fontosságára, mivel a biztonságos közlekedés alapfeltétele a vezetés során jelentkező ingerekre való reagálás.
A statisztikai adatok és a közlekedésrendészeti szakmai tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az őszi hónapokban számos közúti közlekedési baleset az észlelhetőség hiánya miatt következik be. Ez a tény áll a hátterében az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága tradicionális őszi „Látni és Látszani” kampányának, amelyet megújított formájában, együttműködő partnerek – gépjárműszervizek és optikusok – bevonásával immár negyedik alkalommal szervez meg.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága arra ösztönzi a gépjárművezetőket, hogy a kampány 2015. október 1-jétől 2015. december 10-ig terjedő időszakában éljenek a lehetőséggel és a www.latnieslatszani.hu weboldalon partnerként feltüntetett szakszervizekben – díjtalanul – ellenőriztessék járműveik világító – és fényjelző berendezéseinek állapotát, világítási tulajdonságait. A kezdeményezésben közreműködő optikusoknál a látás térítésmentes vizsgálatára is lehetőség nyílik.
A kampány második részében a rendőrség 2015 novemberétől a forgalomban résztvevő járművek világítását, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását kiemelten ellenőrzi.

 

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

About Post Author