Megerősített alapok a közútfenntartás finanszírozásában

2016-tól öt évre szóló közhasznúsági szerződés alapján gondoskodik az országos közúthálózat üzemeltetéséről és fenntartásáról a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. A kormány 2020-ig összesen 400 milliárd forintnyi költségvetési forrást biztosít a társaság számára feladatai színvonalas ellátáshoz – mondta el Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a szerződés ünnepélyes aláírásán 2016. február 18-án, Budapesten.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megalakulása óta kiszámítható, tervezhető finanszírozási keretfeltételek megteremtésére törekszik a teljes közlekedési szektorban. A hazai vasúttársaságok ma már tíz évre szóló közszolgáltatási szerződések alapján végzik személyszállítási és pályaműködtetési tevékenységüket. A tárca az e-útdíj rendszer sikeres bevezetésével jelentősen javította a közúti ágazat finanszírozási helyzetét.

Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút vezérigazgatója elmondta: a társaság 32 ezer kilométernyi közutat üzemeltet, saját munkatársait és a közfoglalkoztatottakat is beleértve 7-8 ezer embernek ad munkát. A következő években a közúti infrastruktúra intenzív fejlesztése várható, csak gyorsforgalmi útból újabb több mint 400 kilométer épül Magyarországon. A hálózat nagyarányú bővítése jelentős mennyiségű többletfeladatot ró a 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradással is küzdő közútkezelőre.

A kormány e megfontolások alapján döntött úgy, hogy az országos közutak üzemeltetési és fenntartási feladataira az évtized végéig folyamatosan növekvő forráskeretet biztosít. A 2016-os költségvetésben rendelkezésre álló 60 milliárd forinthoz képest 2017-ben 73 milliárd, 2018-ban 80 milliárd, 2019-ben 88 milliárd, 2020-ban pedig 98 milliárd forintot különítenek el a központi büdzsében e célokra. A közhasznúsági szerződés e források felhasználásának feltételeit rögzíti, kiszámítható, tervezhető finanszírozási feltételeket teremtve a közútkezelő számára.

Tasó László bejelentette: február végéig középtávú felújítási finanszírozási program készül az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékúthálózatra. A javaslat elfogadása esetén 2017-től évente mintegy 1200 kilométernyi útszakasz rendbe tételét alapozhatja meg. Az államtitkár hozzátette: a kormány legutóbbi ülésén egy bruttó 69 milliárd forintos komplex útfelújítási program megindításáról döntött. A kivitelezési feladatokra a közútkezelő feltételes közbeszerzés alapján már megkötött szerződésekkel rendelkezik. Így a tavasz elején az ország minden részében megindulhatnak a hazai forrásból támogatott munkálatok.

Hadházi Tibor, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) főigazgatója kifejtette: A Magyar Közút által kezelt országos közúthálózat 2015 végi adat szerint mintegy bruttó 7.900 milliárd forint vagyoni értéket képvisel, amely a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően tovább növekszik majd. A szerződés a bővülő úthálózat működtetéséhez és a felelős vagyongazdálkodáshoz szükséges, megfelelő mértékű források elérhetőségét garantálja. A KKK vagyonkezelőként és a szerződéses feladatok ellenőrzésével megbízott intézményként is arra törekszik, hogy a közlekedők a szolgáltatási színvonal emelkedésében tapasztalhassák meg a kedvező változásokat.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség

About Post Author